Antiszemita történészek adnak milliókért tanácsot az EMMI-nek

Raffay Ernő és Takaró Mihály is megtalálható az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közzétett 5 millió forintot meghaladó szerződéseinek listáján.

Raffay Ernő történész a Trianon Emlékév értékelése, a Trianonra vonatkozó szakmai írások, online megjelenések elemzése címén kap ebben évben összesen 7,2 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI), írja a Hírklikk. A lap megjegyzi, hogy Raffay ugyanilyen összeggel már 2019 óta szerepel az EMMI szerződéslistáján.

Raffay Ernő történész átveszi a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől és Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától a Pesti Vigadóban 2020. augusztus 18-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Raffayt tavaly augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntetett ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Pedig a történész munkásságában a zsidózás is meglehetősen központi szerepet játszik.

„Bejött egy migráns csapat, fölszaporodott, és kitúrt bennünket a pozíciókból a tudományban, a iskolában, az akadémiában, az egyetemen, a bankvilágban, a földbirtokban, a szakmákban, íme a tanulság emberek” – értekezett korábban Raffay a Magyarországra érkezett zsidókról.

Raffay kitüntetésének hírére korábban Szvák Gyula történész professzor visszaküldte az EMMI-nek saját állami kitüntetését, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy egy antiszemita kijelentésekről elhíresült személy állami elismerésben részesüljön.

Ungváry Krisztián történész szerint Raffay magas állami kitüntetését „annak ellenére kaphatta, hogy a tudományosság szabályainak semmibe vételével vegytiszta náci gondolatmenetben képes előadni Magyarország 20. századi tragédiájának vélelmezett okait”. „Ilyen teljesítményre a magyar történelem során eddig csak egy évben lehetett díjat kapni: 1944-ben” – nyilatkozta Ungváry.

Takaró Mihály irodalomtörténész átveszi a Németh László-díjat, amelyet „a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért” kapott Kásler Miklós emberminisztertől pedagógus nap alkalmából 2018-ban (Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA)

Nem Raffay az egyetlen olyan zsidózó történész, aki szerepel az EMMI fizetési listáján. A Horthy-rajongó Takaró Mihály a Hírklikk szerint havi 1 millió 123 ezer 596 forintért ad szintén januártól decemberig tanácsokat az emberi erőforrások miniszterének. Takaró megbízási díja tavaly óta nem változott, akkor a Nemzeti Alaptanterv hazafiasítása kapcsán kapott fizetést a minisztériumtól.

Takaró Mihály korábban már megkérdőjelezte Kertész Imre magyarságát, a Nyugatot „kis példányszámú zsidó lapocskának” hívta, Spiró Györgyöt pedig nehezére esett embernek nevezni. Kásler 2019. március 15. alkalmából ki is tüntette Takaró Mihályt, ami ellen a Mazsihisz közleményben tiltakozott, és a TEV is helytelenítette az irodalomtörténész nemzeti ünnepen történő elismerését.

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.3 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.1 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.1 hét ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »