Novák Előd a Kurucinfo reklámfelületeit értékesítő cég egyik tulajdonosa

A Mi Hazánk alelnöke büszke arra, hogy segítheti az antiszemita portált, amellyel bajtársi kapcsolatot ápol.

Novák Előd korábban tagadta, hogy bármilyen beleszólása lenne a Kurucinfo működésébe vagy ahhoz tulajdonosként kapcsolódna. Most a Blikk mégis arra lett figyelmes, hogy a Mi Hazánk alelnöke februárban megjelent a rasszista portál reklámfelületeit értékesítő cég tulajdonosai között.

Novák Előd

A lap arra is emlékeztet, hogy a szóban forgó cég, a Hunimod Kft. korábban Unified Quality Kft. néven működött, és 2013-ban a Kurucinfo óriásplakátjának budapesti kihelyezését finanszírozta. 2015-ben pedig az Átlátszó írta meg, hogy ez a cég értékesíti a Kurucinfo hirdetési felületeit.

A Blikk megkereste a jelenleg Újbudán önkormányzati képviselőként tevékenykedő Novákot, aki elismerte, hogy résztulajdonosa a cégnek, ami szerinte „köztudott”. A Mi Hazánk és a Kurucinfo kapcsolatáról a politikus azt mondta, hogy „a Mi Hazánk Mozgalom soha nem hirdetett a Kurucinfo hírportálon pénzért”. A kapcsolat köztük ugyanis baráti.

Novák Előd saját bevallása szerint maga „bajtársi kapcsolatban” van az antiszemita portállal. „Büszke vagyok rá, hogy a legolvasottabb jobboldali hírportálnak tudok segíteni, gyakran pl. exkluzív információkkal is” – jelentette ki.

Hogy mennyire jó a szélsőjobboldali párt és a Kurucinfo kapcsolata, azt jól jelzi, hogy két évvel ezelőtt a Mi Hazánk budapesti székházában tartotta meg első nyilvános sajtóklubját a Kurucinfo. Az addig rejtőzködő szerzőket pedig éppen Novák Előd mutatta be.

Kiléptek a fényre a Kurucinfo újságírói és egy jót zsidóztak

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.4 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.6 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.1 hét ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »