
Először választhatnak meg egy nőt Izrael államelnökének
Két jelölt, Jichak Hercog volt munkapárti politikus és Mirjam Perec pedagógus, aktivista, népszerű közéleti szereplő indul az államfőválasztáson Izraelben. Perec lehet az első nő, akit erre a pozícióra megválaszt az izraeli parlament, a Kneszet.
A volt szociáldemokrata politikus Hercog igen népszerű a törvényhozás különböző pártjainak politikusai körében, 27 jobb-, és baloldali parlamenti képviselő aláírását szerezte meg, noha a jelöltséghez csak 10 támogató aláírásra van szükség. Perec ezzel szemben 11 támogatást szerzett.
A jelöltségét bejelentő videoüzenetében Hercog nemzeti egységre szólított fel, az Izrael különböző részei közötti szakadékok áthidalására, a demokrácia megőrzésére, és a polgárok közötti egyenlőség biztosítására buzdított. „Személyes családi történelmem és több éves közéleti tapasztalatom megtanított arra, hogy soha ne vegyem magától értetődőnek Izrael Állam létezésének csodáját” – mondta.
Hercog 2018 óta a Szohnut, az egész világ zsidó diaszpóráját összefogó ügynökség elnöke, de előtte 2013-tól a szociáldemokrata Munkapárt vezetője és kormányfőjelöltje, és a parlamenti ellenzék vezetője volt. Édesapja, Chajim Hercog Izrael államfője volt 1983 és 1993 között, nagyapja, Jichak Halevi Hercog pedig Írország főrabbija, majd 1936-1959-ig Izrael askenázi főrabbijaként tevékenykedett.
A Kaszablankában született Mirjam Perec pedagógus, akinek hat gyermekéből két katona fia esett el a hadseregben, egyikük Libanonban, másikuk a Gázai övezetben. Perec a Jeruzsálem melletti Givat Zeev településen él, ahol korábban iskolaigazgatóként dolgozott, majd az oktatási minisztérium egyik különleges programjában nevelte a fiatalokat.
Később társadalmi aktivistává vált a cionizmus és a veszteségekkel való megbirkózás témakörében tevékenykedett. Életművének elismeréseként 2018-ban megkapta a rangos Izrael-díjat. 2019-ben több párt is megkereste, hogy csatlakozzon hozzájuk a parlamenti választások előtt. Perec azonban visszautasította az ajánlatokat, azzal indokolva, hogy a politikán kívül akarja folytatni közéleti tevékenységét, ahol szerinte nagyobb befolyása lenne.
„A sors úgy rendelte, hogy a Kneszet menetrendje miatt ma kell benyújtanom a jelölésemet, miközben a háttérben rakéták hangja hallatszik” – írta a jelöltségét bejelentő szerdai Facebook-bejegyzésében. „De éppen most, amikor országunk szétszakadt és megosztott, egységre van szükségünk” – mondta Perec, aki ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén közelebb hozza egymáshoz az izraelieket.
Izrael eddigi államelnökei 1949-1952 Chaim Weizmann 1952 Joszef Szprinzak (megbízott) 1952-1963 Jichak Ben-Cvi 1963 Kadis Luz (megbízott) 1963-1973 Zalman Sazar 1973-1978 Efrajim Kacir 1978-1983 Jichak Navon 1983-1993 Chajim Hercog 1993-2000 Ezer Weizman 2000 Avraham Burg (megbízott) 2000-2007 Mose Kacav 2007 Dalia Itzik (megbízott) 2007-2014 Simon Peresz 2014-2021 Reuven Rivlin |
Amennyiben a képviselők többsége úgy dönt, Perec lehet az első nő, akit Izrael államelnökének választanak meg, de nem ő lenne az első nő, aki betölti ezt a tisztséget. 2007-ben a Kneszet akkori elnöke, Dalia Itzik töltötte be néhány hónapig az államelnöki tisztséget, miután Mose Kacav lemondott a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak miatt, amelyek miatt végül elítélték.
A főként szertartásokon és ünnepségeken reprezentatív feladatokat ellátó államfőt a Kneszet százhúsz képviselője választja meg titkos szavazással, hétéves időtartamra június 2-án, mert Reuven Rivlin jelenlegi elnök megbízatása idén nyáron véget ér. (Times of Israel, MTI)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
