Norbi néhány éve tudta meg, hogy a nácik ölték meg a nagyszüleit

Édesapjával felnőttként, 35 évesen találkozott először, és ő ekkor mesélt neki a családi tragédiáról.


A nácik ölték meg apai nagyszüleit Schobert Norbinak a második világháborúban. Norbi sokáig a vér szerinti édesapját sem ismerte, harmincöt éves volt, amikor először találkozott Bauer Sándor fotográfussal, akivel végül a haláláig közeli kapcsolatban maradt. A vér szerinti apa az egyik találkozásuk alkalmával mesélte el Norbinak nagyszülei történetét.

Norbi édesapjával, Bauer Sándorral

„Édesanyám hívő katolikus a családból származik, üknagyanyám, gróf Rajeczky Anna testvére érsekhelyettes volt, a Kodály-gyűjtő Rajeczky Benjámin. Édesapám viszont zsidó származású volt, anyám nem is merte bemutatni őt a szigorú szülőknek, tartott tőle, nem fogadják el. Kicsit amolyan Rómeó és Júlia történet lehetett a szerelmük” – mesélte a Blikknek Norbi.

„1944-ben, a Szálasi-kormány idején szétválasztották a nagyszüleimet. Nagyanyámat Bergen-Belsenbe vitték a koncentrációs táborba, ahol halálra kínozták és elégették. Nagyapámat a lakásukból rángatták el az akkor még kisfiú édesapámmal együtt a nyilasok, majd egy térre vitték, ahol 50 másik értelmiségi zsidóval együtt halomra lőtték őket. Nagyapám a testével védte apámat, így úszta meg a sortüzet, de egy golyó így is átütötte a bő lódenkabátját a hónalja alatt. Megpördült, beütötte a fejét és elájult az édesapja alatt. Szerencse, hogy a nyilasok nem jártak körbe, hogy mindenkit fejbe lőjenek, csak otthagyták a testeket” – csuklott el Norbi hangja.

Norbi családjával és édesanyjával

A lakásukba nyilas fiatalok költöztek, így az apjának semmi kézzelfogható emléke nem maradt a szülei után.

Schobert Norbi azt is elmesélte, hogy 2009-ben elhunyt édesapját a szülei halála után az húzta ki a bajból, hogy az utcán talált egy fényképezőgépet, ezután kezdett fotósként dolgozni. Bauer Sándor a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója lett.

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.4 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.5 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.5 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »