A magyarországi mécsest megtaláló régész alig akart hinni a szemének, amikor meglátta az izraeli leletről készült fotókat.
Lassányi Gábor régész és kollégái még 2012-ben, a római Aquincum polgárvárosának falain kívül találták meg egy ritka, színházi maszkot ábrázoló, kettészedhető bronzmécses jobb felét. Mint ahogy az a régész Facebook-bejegyzéséből kiderül, hasonló két darabból álló mécses mindössze néhány darab ismert a világ múzeumaiban és magángyűjteményeiben, pont ilyen darab pedig egyetlenegy sem.
Színházi maszkos bronzmécses Aquincumból
Szakmai konzulens: Lassányi Gábor Tárgyresturálás: Ujvári Gábor Tárgy: Aquincumi Múzeum ltsz.: 2012.7.1
Legalábbis egészen a múlt hétig ez volt a helyzet, ekkor ugyanis izraeli régészek egy ugyanilyen színházi maszkos fél mécses bal felére bukkantak egy jeruzsálemi ásatás során. A Telex cikke szerint a mécsest egy olyan nagyméretű épületben találták, amelyet a Második Templom elpusztítása (i. sz. 70) után emeltek egy korábbi széles, kikövezett zarándokút tetején. A mécsesek valamikor az i. sz. 1-2. század környékén készülhettek.
Lassányi a két mécses hasonlósága alapján biztosnak gondolja, hogy ugyanabban a műhelyben készülhettek. Hipotézise szerint egyfajta ajándéktárgyként funkcionálhattak, a modern, kettétörhető szívekhez hasonlóan valamilyen alkalomra ajándékozhattak párban, bár nem hisz, hogy ezt valaha is bizonyítani tudja majd.
A “Lucky” Bronze Oil Lamp Was Uncovered During the IAA Excavations at the City of David
A rare bronze oil lamp, shaped like a grotesque face that is cut in half, was recently discovered in excavations conducted by the Israel Antiquities Authority, in the City of David National Park.
Annyit már sikerült a magyar, illetve az izraeli régészeknek megállapítaniuk, hogy a két mécses azonos méretű. Ezenkívül a Magyarországon talált mécsesnek van egy összekötő nyílása, míg az Izraelben felfedezettnek van egy kiálló gerince, ami arra utal, hogy össze lehet kapcsolni azokat.
Az izraeli régészek jelenleg különböző lehetőségeket vizsgálnak annak kiderítésére, hogy a két mécses valóban összeilleszthető-e. Felmerült annak a lehetősége, hogy Izraelben kinyomtatják a mécses háromdimenziós modelljét, és elküldik Magyarországra, hogy az itteni kutatók megpróbálhassák összekapcsolni a két felet.