Ízléstelen a sárga csillagot párhuzamba állítani az oltási igazolvánnyal

A Mazsihisz közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy jobbikos képviselők a kormány koronavírus-válságkezelésével kapcsolatban a sárga csillagot, és a zsidók táborokba küldését állították párhuzamba.

A magyar zsidóság legnagyobb szervezete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy egy magyar politikus közel 600 ezer magyar zsidó honfitársunk meggyilkolásának, és másik több százezer megkülönböztetésének szimbólumát, a sárga csillagot párhuzamba állítja a koronavírusjárvány oltási igazolványával.

A holokauszttal kapcsolatos minden szimbólum, tárgy, hely, esemény aktuális napi politikai célra való felhasználása sérti meggyilkolt embertársaink emlékét.

Jelen pandémiás helyzetben, amikor egyedüli megoldást a széleskörű oltakozás jelenti, különösen fontos, hogy a közszereplők felelősen szólaljanak meg. Mi több: jó példával járjanak elől.

 A Mazsihisz csatlakozott a nemzeti oltási programhoz, a holokauszt túlélőket ellátó Szeretkórházunkban immár több ezer regisztrált magyar honfitársunkat oltottuk be a magyar kormánnyal együttműködésben. Továbbra is mindenkit arra buzdítunk, hogy éljen az oltakozás lehetőségével.

 A holokauszt egyedi tragédiájával összemérhetetlen bármely járványügyi intézkedés. Mindenkit arra kérünk, kerüljék az ilyen méltatlan és félrevezető összehasonlításokat.

Közszereplők esetében pedig elvárjuk, hogy vonják le a megfelelő következtetéseket, ha nyilvánosan ilyen ízléstelen kijelentéseket tesznek.

Még több Kibic

A hagyomány mindenkié: légy részese Magyarország leggyorsabban növekvő zsidó közösségének

2024.04.15.11 hónap ago
A Bét Orim progresszív zsidó közösség a Covid-időszak kezdete óta megháromszorozta létszámát, az elődök munkáját folytatva még mélyebbé és intenzívebbé tette a vallási életet, eleven ifjúsági életet teremtett és új viszonyt kínált a régi hagyományhoz: újat és aktuálisat, amelynek lényege, hogy a hagyomány mindenkié.

A Hasomer Hacair Világmozgalom nyilatkozata az Izraeli helyzetről

2023.10.28.1 év ago
Az elmúlt pár napban olyan valósággal kell szembenéznünk amivel még nem találkoztunk, olyan hangokkal és látványokkal amiket a legrosszabb rémálmunkban se gondoltunk volna, hogy megtörténhet.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »