Megoldódott a rejtély: megtalálták a bizonyítékot Salamon király létezésére

Salamon nemcsak hogy hús-vér uralkodó, de a világ első hajómágnása is volt a kutatások eredménye szerint, állítja Sean Kingsley brit tengeri régész, aki 10 éven át szenvedélyesen kutatta a bizonyítékot Salamon létezésére.

A bölcsessége miatt legendás Salamon király személye a Biblia egyik nagy megoldatlan rejtélye: régészek küzdöttek, hogy létezésére meggyőző bizonyítékot találjanak, de hiába. A Jeruzsálemben 3000 éve épült csodás palota és a templom, melyet neki tulajdonítanak, nem tartalmazza a maradványait, sem feliratokat, melyek róla szólnának.

Sean Kingsley brit tengeri régész azonban jelentős számú bizonyítékot gyűjtött össze, melyek szerint Salamon nemcsak hogy hús-vér uralkodó, de a világ első hajómágnása is volt, aki föníciai szövetségeseivel hajttatta végre a hosszú tengeri utakat.

Sean Kingsley

Kingsley több mint 10 éve kutatja a Salamon-rejtélyt. Vizsgálódását kiterjesztette a Szentföldön túlra, a Földközi-tengeren nyugat felé egészen Szardíniáig és a mai Spanyolországig, és régészeti leletekkel igazolta Salamon és Hirám föníciai (türoszi) király Bibliában említett kapcsolatát: Hirám annyi cédrusfával és arannyal látta el Salamont, amennyit kívánt.

Hasonló méretű tengeri régészeti munkát korábban senki sem végzett – idézte Kingsley-t a Guardian. A világ régészetileg legtöbbet kutatott városa, Jeruzsálem szent talaját száz éve vizsgálják, de nem találtak olyasmit, ami a Királyok könyve vagy a Krónikák könyve elbeszéléseihez illett volna.

A tengeri régész Mezquitilltól Málagáig végigkutatta az andalúz kikötővárosokat, megvizsgálta a Huelvától 70 kilométerre a félsziget belseje felé fekvő hatalmas ókori bánya, az aranyat, ezüstöt, ólmot, rezet és cinket termelő Rio Tinto területét, és felfedezte, hogy régi térképek és történelmi beszámolók a helyet Salamon hegyeként említik.

A helyszínen ókori bányászati eszközöket tártak fel, Kingsley szerint pedig az izotópelemzés kimutatta, hogy az Izraelben kiásott ezüstkészletek az Ibériai-félszigetről származtak.

Salamonról úgy vélik, ő építette az első templomot a Templomhegyen. Kingsley azt írja, minden, amit a történészek az épületről tudnak, mind a Bibliából ered.

„Városok, paloták és templomok építése nem volt olcsó. A hosszú hajóutak arany, ezüst, drágakövek és márvány özönét szállították a királyi udvarba” – magyarázta Kingsley.

„A Dél-Spanyolországban előkerült leletek vitathatatlanok: a közel-keleti hajók akkora utakat tettek meg Krisztus előtt 900 körül, mintha ma a Hold túlsó oldalára utaznának” – tette hozzá

Kingsley-nek úgy tűnt, Salamon a tengeri utak tervezésének bölcse is volt, Jeruzsálemből finanszírozta a hajózást, melynek minden kockázatát a föníciai tengerészekre bízta.

Még több Kibic

Törőcsik Franciska is fellép az Emema jótékonysági koncertjén

2025.05.21.1 nap ago
Az Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány célja a holokausztra történő emlékezés és emlékeztetés, a fiataloknak a múlt eseményein alapuló toleranciára nevelése, oktatás, ismeretterjesztés általános és középiskolákban, valamint különböző oktatási intézményekben.

Breier Ádám első könyve friss értelmezést ad egy érzésre, amit alaptalanul hittünk idejétmúltnak

2025.05.19.3 nap ago
A Hetvenegy farkas egy férfi lélektani regény, amelyben mágikus realizmus, a zsidó főhős hitkeresése, szexuális bántalmazás, de leginkább az önreflexió manapság kicsit sem divatos eszméje bukkan fel. A nagy sikerű Lefkovicsék gyászolnak című film rendezőjének első könyve az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a 21. Század Kiadó gondozásában.

Szabó István életműdíjat kapott a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon

2025.05.19.4 nap ago
A filmfesztiválon levetítették az Oscar-díjas rendező A napfény íze című filmjének felújított változatát, amelyről elhangzott: „nagyon is aktuális, annak ellenére, hogy igazi filmklasszikus”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »