25 ezer startup közül nyert egy magyar rákkutató cég egy nemzetközi versenyen

A döntőben egy izraeli vállalkozást győzött le.

109 ország 25 ezer innovációs startup vállalkozása között lett világelső a magyar Oncompass Medicine a Get in the Ring! nemzetközi versenyen.

Az Oncompass Medicine Peták István tudományos igazgató vezetésével fejlesztette ki azt az orvosi szoftvert, amely 20 ezred másodperc alatt segít az orvosnak kiválasztani a leghatékonyabb, személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket a rákos betegek számára. A szoftver és az általa alkalmazott eljárás már évek óta elérhető az orvosok és betegeik számára.

A globális döntőben – a közönség és a nemzetközi zsűri szavazatai alapján – négy szakterület két-két döntőse vívta meg a végső összecsapást, ezúttal a digitális ringben. A magyar Oncompass Medicine az egészségügy szekcióban küzdött meg az ellenfelével, az izraeli 6degrees csapatával.

Dr. Peták István

A Get in the Ring! elsődleges célja összekötni a világ jelentős ökoszisztémáit. A verseny győzteseit speciális üzleti támogatási csomagokban részesítik: a startup vállalkozásokat a világ több mint 100 országában kötik össze az adott iparág legjelentősebb vállalataival, akik anyagi és szellemi támogatásukkal elősegítik a startup vállalkozások tevékenységét, fejlődését.

Az amerikai Forbes 2018-ban a jövő megoldásának nevezte az Oncompass Medicine fejlesztését a betegek személyre szabott terápiájának kiválasztásában. 2019-ben a Bangkokban rendezett, áttörő onkológiai innovációkról tartott konferencián az OcM megkapta az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját, majd Hágában, a globális innovációs konferencián az Oncompass Medicine képviselte Magyarországot. Idén a Digital Europe versenyén az Oncompass Medicine megnyerte a Jövő Unikornisa Díjat, Európa legígéretesebb technológiai vállalkozása lett.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.18 óra ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.3 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.4 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »