Május 23-tól nyit Izrael a turisták előtt

Sikeres oltási kampánya nyomán Izrael az egyik első olyan ország lehet, amely megnyitja a turisztikai ágazatot a külföldi látogatók számára.

 Az Izraelbe készülőknek friss PCR-tesztet kell bemutatniuk az utazás előtt, és megérkezésüket követően a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren is PCR- és szerológiai vizsgálatokat végeznek védettségük igazolására, amelyek bizonyítják, hogy beoltották őket a koronavírus ellen vagy felgyógyultak korábbi fertőzésükből.

„A nemzetközi turizmus számára csakis az égbolt megnyitása pezsdíti fel az idegenforgalmi ágazatot” – indokolta a lépést Orit Farkas-Kohen turisztikai miniszter.

A döntést bejelentő közlemény szerint Izrael folytatja a tárgyalásokat számos országgal az oltási bizonyítványok kölcsönös elismeréséről, amely lehetővé teszi majd a lemondást a szerológiai vizsgálatokról.

A múlt héten egy meg nem nevezett magas rangú egészségügyi tisztviselő azt nyilatkozta a Kan nevű közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a más országokban végzett oltások elismerését bonyolítja azon országok politikai érzékenysége, amelyek olyan oltásokat alkalmaztak, amelyeket Izrael nem engedélyezett – emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

A tisztviselő az Egyesült Arab Emírségekben felhasznált kínai oltásra hivatkozott, valamint azokra az országokra, ahol például az orosz Szputnik V vakcinát használják.

Rendkívüli mértékben visszaszorult a járvány

Izrael tavaly márciusban a koronavírus járvány elterjedésének megakadályozására a humanitárius okokból engedélyezett kivételek mellett lezárta a határait a külföldről érkező nem izraeli állampolgárok előtt, s ez tavaly 81 százalékos visszaesését okozott az idegenforgalomban az előző évhez képest. Múlt héten már engedélyezték az izraeliek oltott vagy felgyógyult közvetlen családtagjainak belépését, gyermekeik és házastársuk kíséretében.

A rohamos oltási kampány eredményeként rendkívüli mértékben visszaszorult a koronavírus-járvány. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint jelenleg nincs súlyosan fertőzött „piros” település az országban, három helyet „narancssárgának”, vagyis közepesen fertőzöttnek tekintenek, 16 helyet a kissé fertőzött „sárga” kategóriába soroltak, és 261 település „zöld”, vagyis egyáltalán nem, vagy csak elenyésző számban élnek benne azonosított és izolált fertőzöttek.

A december 20-án kezdődött kampányban eddig 4 950 267-en kapták már meg a védőoltás mindkét dózisát, és további mintegy 379 ezren vannak túl az első oltáson az Izraelben kizárólagosan alkalmazott Pfizer/BioNTech vakcinával. A legalább egyszer beoltottak így a lakosság 57,31 százalékát teszik már ki.

A hétfőn elvégzett 60 766 teszt során 217 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 3369 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 261 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6304-en haltak meg Izraelben.

Taglit Birthright participants visit at the Western Wall in the Old City of Jerusalem on August 18, 2014. Photo by Flash90 *** Local Caption *** ÷éø
áé÷åø
öòéøéí
ëåúì
úâìéú

Még több Kibic

Netanjahu: Izrael elleni vad uszítás szörnyű következményeinek vagyunk a tanúi

2025.05.22.1 nap ago
A jövő hétre tervezte az eljegyzését az a két fiatal izraeli nagykövetségi alkalmazott, akiket a washingtoni zsidó múzeum előtt gyilkolt meg egy szélsőbalos merénylő.

A Hamász Izrael és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezését akarhatta megakadályozni az október 7-i terrortámadással

2025.05.21.2 nap ago
Legalábbis The Wall Street Journal birtokába jutott, Gázában talált dokumentumok szerint.

Hazahozta a Moszad a legendás izraeli kém személyes tárgyait Szíriából

2025.05.18.5 nap ago
Több ezer dokumentummal együtt egy titkos művelet során kerültek vissza Izraelbe az Eli Cohenhez tartozó tárgyak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »