A 12-15 év közöttiek beoltását javasolják izraeli gyermekorvosok

Érveik szerint a betegségen átesett gyermekeknél is megfigyelhetők kellemetlen utóhatások, valamint az oltástól védett gyerekek kiszabadulhatnak a bezártságból.

Az Izraeli Gyermekorvosok Szövetsége azt javasolta kedden, hogy az országban kezdjék meg a 12-15 év közöttiek beoltását koronavírus ellen – közölte az izraeli egészségügyi minisztérium.

Érvként azt említették, hogy a gyerekeknek növekvő szerepük van a vírusok terjesztésében, és sok, korábban a betegségen átesett gyermek szenved későbbi tünetektől: gyengeségtől, fejfájástól, koncentrálóképessége hanyatlásáról. A szövetség kitért arra is, hogy az oltástól védett gyerekek kiszabadulhatnak a bezártságból, amely jelentős pszichoszociális károkat okoz nekik.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5,33 millió embert oltottak be a Pfizer vakcinájával a december 20-án kezdődött oltási kampányban. A 65 év felettieket vették előre – az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek mellett -, majd fokozatosan lejjebb vitték a vakcinára jogosultság korhatárát, amely immár 16 év.

Kapcsolódó cikkek

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.2 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.2 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.4 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »