Középkori kóser étkezés nyomaira bukkantak Angliában

A 800 éves leletek a kóser étkezés legkorábbi bizonyítékai lehetnek az Egyesült Királyságban.

A Bristoli Egyetem és az Oxford Archaeology régészei a középkori oxfordi zsidó közösség korábbi élőhelyét tanulmányozták, amikor érdekes leletekre bukkantak. Kerámiadarabokban találtak olyan maradványokat, amelyek a kutatók szerint a kóser étkezésre utalnak.

Ásatás Oxford középkori zsidó negyedében

A leletek között talált állatcsontok között a házi szárnyasok, főként libák domináltak, és sertéscsontok egyáltalán nem voltak köztük. A halcsontok között is csak olyanokat találtak, mint a hering, amely fogyasztható a kóserság szabályai szerint. Mindebből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kóser étkezés nyomait fedezték fel Oxfordban.

A múlt héten megjelent tanulmány vezető szerzője, Julie Dunne szerint figyelemreméltó, hogy a középkori edényekből kinyert biomolekuláris információk, valamint régi dokumentumok és állati csontok segítségével betekintést nyerhetünk a 800 évvel ezelőtt élt zsidók étkezési szokásaiba.

Angliába még Hódító Vilmos hívta be a Franciaország északi részén élő zsidókat, akik a 13. század végéig éltek az országban. Egészen addig, amíg I. Eduárd 1290-ben száműzte őket Angliából. Ez utóbbi miatt például VIII. Henriknek egy külföldi rabbit kellett keresnie, hogy segítsen neki elválni első feleségétől. (JTA)

VIII. Henrik egy rabbitól kérte, hogy segítsen neki elválni

Még több Kibic

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.20 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.4 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »