Virtuális Élet Menetével tisztelegnek a holokauszt idején helytálló orvosok és ápolónők előtt

A koronavírus-járvány idején különleges jelentőséggel bír a holokausztban a zsidókat segítő egészségügyisikre való emlékezés.

A tavalyihoz hasonlóan, a járvány miatt idén sem lehet megrendezni a hagyományos Élet Menete felvonulást Auschwitz és Birkenau között az izraeli jom hasoa, a holokauszt és a hősiesség emléknapján. A szervezők ezért ebben az évben egy virtuális felvonulást rendeznek, amelyben az Élet Menete résztvevőit 3D-s technológia segítségével helyezik bele az eredeti helyszínbe.

Az Élet Menete Auschwitzban

A virtuális menet élén Reuven Rivlin, Izrael elnöke halad majd, többek között Jeruzsálem polgármesterével, Mose Lionnal és a Szochnut elnökével, Jichak Herzoggal együtt. A résztvevők között olyan holokauszt-túlélők is lesznek, akik Mengele kegyetlen kísérleteinek az elszenvedői voltak, illetve túlélő orvosok vagy gyermekeik. De olyan túlélő is lesz a virtuális eseményen, aki egy német ápolónőnek köszönheti az életét.

Az eseményen továbbá részt vesznek izraeli orvosok is, hogy így tisztelegjenek azon zsidó vagy nem-zsidó orvosok és ápolónők előtt, akik segítettek és megmentettek zsidókat a koncentrációs táborokban.

Több tucat résztvevőt rögzítettek 3D-s felvételeken a világ különböző részén, ahogy emléktáblákat helyeznek el, mintha valóban az Auschwitz és Birkenau haláltáborokat összekötő sínek közé tennék le azokat. Ez az esemény az egyik legmeghatóbb résznek számít az auschwitzi Élet Menete eseményeken. Ilyen virtuális táblákat egyébként a tavalyihoz hasonlóan idén is lehet készíteni a NeverMeansNever.com oldalon.

Idén virtuális emléktáblákkal üzeni az Élet Menete, hogy soha többé

„Az Élet Menete összeköti a holtak világát az örökkévalósággal, kapcsolat azok között, akik első kézből hallottak a holokausztról azokkal, akik nem hallottak róla. Összeköti az eltűnőben lévő holokauszt-túlélők generációját azzal az egyre növekvő fiatal generációval, amely tagjai nem ismerik közvetlenül a zsidó nép holokausztjának történetét, valamint a rasszizmus és antiszemitizmus őrületét. Ez az örökségünk, egy olyan harc, amelyben minden generációnak részt kell vennie, családi háború, ami nemzedékről nemzedékre száll”

– összegezte az Élet Menete fontosságát Jichak Herzog, a Szochnut elnöke, akinek az irányítása alatt álló szervezet idén csatlakozott az Élet Menetéhez, és küldöttei, illetve oktatási programjai révén segíti a projektet a világ különböző pontjain. (Ynet)

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »