Az ortodoxok üdvözlik az együttműködésre törekvést, de továbbra is ragaszkodnak a 10 milliárdos tartozáshoz

A MAOIH közleményben válaszolt a Mazsihisz közleményére a 10 milliárd forintot is meghaladó tartozás rendezésével kapcsolatban.

Először Deutsch Róbert, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) frissen megválasztott elnöke adott ki közleményt, amelyben felszólította a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét, Heisler Andrást, a Mazsihisz 10 milliárdosra duzzadt tartozásának azonnali rendezésére, továbbá arra, hogy a magyar kormánynál írásban kezdeményezze a zsidó bevett egyházakat megillető örökjáradék jövőbeni folyósításának módosítását az arányosság és igazságosság jegyében.

10 milliárd forint jogosulatlan járadékot követelnek az orthodoxok a Mazsihisztől

Erre a Mazsihisz saját közleményében válaszolt, amelyben nem ismerte el a MAOIH 10 milliárd forintos követelésének jogosságát, Deutsch fenyegetését pedig „érthetetlen és végiggondolatlan hadüzenetként” értékelte. Hozzátéve, hogy a Mazsihisz továbbra is az együttműködésben és a konszenzuskeresésben érdekelt.

Most ismét a MAOIH következett, és ma meg is érkezett a közleményük az MTI OS szolgáltatásának jóvoltából. Ebből kiderül, hogy a MAOIH „felemás érzésekkel fogadta a Mazsihisz nemrégiben nyilvánosságra hozott, az orthodox közösséggel szemben fennálló, 10 milliárd forintot is meghaladó tartozásuk rendezésére felszólító közleményre reflektáló írását”.

Az ortodoxok üdvözölték ugyan a Mazsihisz együttműködésre és konszenzuskeresésre való törekvését, ugyanakkor szomorúnak találták, hogy a Mazsihisz „nem hajlandó az orthodox hitközség jogos igényét annak ellenére sem teljesíteni, hogy a múlt század derekának vérzivataros évtizedeiben a zsidóságot ért példátlan tragédiára válaszul köttetett Örökjáradéki Megállapodás alapját képező, 153 ingatlanból álló ingatlanvagyon közel fele, 46,41 százaléka orthodox hitközségi vagyon volt”.

A MOIH szerint ezen ingatlanok után az örökjáradék értéke őket, és nem a Mazsihiszt illeti.

A MAOIH úgy látja, hogy a Mazshisz közleményében foglaltakkal ellentétben a pénzügyi helyzete nem kritikusabbá vált, hanem némileg javult azután, hogy az EMIH nyomására létrejött az Örökjáradéki Megállapodás. Azelőtt a MAOIH ugyanis „mindössze 100 millió forintot kapott a Mazsihisztől évente, és csak onnantól kezdve részesül évi 200 millió forintban a rendelkezésre álló összegekből”.

A Mazsihisz nem ismeri el az orthodoxok 10 milliárd forintos követelésének jogosságát

Az ortodoxok szerint a Mazsihisz által említett 200 millió forintos tartozást is csak amiatt halmozták fel a neológok felé, mert utóbbi „a mai napig elmulasztotta folyósítani az orthodox közösség jogos igényét képező, mintegy 10 milliárd százhetvenhárommillió forintra duzzadt járadékot, helyette »nagylelkű« kölcsönöket folyósított a MAOIH számára”. Az ortodoxok továbbá visszautasították a hitközségük „rossz és átláthatatlan” gazdálkodására utaló kijelentést.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a MAOIH a Mazsihisz által is hangsúlyozott konszenzuskeresés szellemében továbbra is a megbeszéléses rendezés híve. Meggyőződésünk, hogy az egymás iránti kölcsönös felelősségvállalás útjához való visszatérés az egész magyarországi zsidó közösség javát szolgálná!”

– zárul a MAOIH közleménye.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.10 óra ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »