A svájciak népszavazáson döntöttek az arcot elfedő ruhadarabok betiltásáról. Muszlim és zsidó szervezetek szerint ezzel sérült a vallásszabadság az országban.
A burka és a nikáb viselésének tilalmát a választók 52 százaléka támogatta a vasárnap tartott népszavazáson. A javaslat szövege nem említett vallásos ruhadarabot, így elvben az arcukat eltakaró futballhuligánokra is vonatkozik. Beszédes ugyanakkor, hogy a javaslatot ugyanaz a jobboldali, iszlámellenes csoport terjesztette elő, amely 2009-ben a minaretépítést is népszavazás útján tiltatta be Svájcban.
A népszavazás eredménye miatt közös nyilatkozatot adtak ki a Zsidó Közösségek Svájci Szövetsége és a Svájci Liberális Zsidó Platform elnevezésű szervezetek. Ebben többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy a népszavazás korlátozza és megsérti a vallásszabadság több feltételét, illetve amiatti aggodalmukat fejezik ki, hogy a jövőben tovább kezdeményezésekről születhet a vallásszabadság szempontjából kedvezőtlen döntés.
A zürichi illetőségű Pinchas Goldschmidt rabbi, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke szerint a svájciaknál megszokott, hogy bizonyos vallási gyakorlatok betiltásával próbálják visszaszorítani a bevándorlást. A ma is érvényben lévő, 1892-ben hozott kóser-vágási tilalmat például azért hozták meg, hogy ezzel állítsák meg az Oroszországból a pogromok elől menekülő zsidók bevándorlását.
„Attól tartunk, hogy a vallásszabadság elleni támadások tovább gyengítik a hit gyakorlásának képességét, az alapvető szabadságot és az emberi jogokat, amelyek alapvetőek a liberális demokrácia szempontjából”
– írja egy közleményben Goldschmidt rabbi, aki szerint elég ironikus, hogy pont egy olyan időszakban hoznak tiltást az arc eltakarásáról, amikor az emberek többsége éppen ezt teszi a koronavírus-járvány miatt. A tiltás egyébként a szájmaszkokra nem vonatkozik. (JTA)