Becslések szerint a holokauszt előtt Európában mintegy 17 ezer zsinagóga volt, ebből mára mindössze háromezer maradt meg. Akár 1-2 millió forintért is megvásárolhatók a romos épületek.
Azok az épületek, beleértve a régi épületeket is, amelyek korábban zsinagógák voltak, meglehetősen rendszeresen jelennek meg a piacon Kelet-Európában, és viszonylag megfizethető áron” – ezt már Michael Mail, a Zsidó Örökség Alapítvány alapítója nyilatkozta a Times of Israelnek. – Viszont gyakran előfordul, hogy a helyreállítás bonyolult és költséges.
Becslések szerint a holokauszt előtt Európában mintegy 17 ezer zsinagóga volt, ebből mára mindössze háromezer maradt meg, amelyből 776-ot, vagyis mindössze a zsinagógák 23 százalékát használják vallásgyakorlásra napjainkban, – írja a Times of Israel nyomán az index.hu.
A fennmaradt zsinagógák nagy része egyébként Kelet-Európában található, ahol a fennmaradt épületek többségét a második világháború után a vallásellenes és gyakran antiszemita kommunista hatóságok államosították.
Egy Szlonim melletti kis faluban 2019-ben egy 19. századi épületet, amely egykor zsinagóga volt, 6 ezer dollárért – azaz 1.700.000 forintért – adtak el, az épületet azóta raktárnak használja az új tulajdonos.
Hasonló helyzetek egyébként előfordulnak Nyugat-Európában is. 2018-ban a kelet-hollandiai Deventer városában egy 200 éves zsinagógát étteremmé alakítottak át, miután a fenntartása megfizethetetlenné vált a helyi közösség számára.
A teljes cikk itt olvasható
Történelmi múltú zsinagógák az ingatlanpiacon
Történelmi múltú zsinagógák az ingatlanpiacon – Kelet-Európában akár egy használt autó áráért is hozzájuthatunk egy történelmi múltú épülethez.