Perzsául éneklő izraeli énekesnő a világ legrangosabb világzenei toplistájának élén

Liraz Charhi tavaly novemberben megjelent lemezén titokban iráni zenészek is közreműködtek.

A csak röviden Liraz néven előadó izraeli énekesnő Zan című lemeze vezeti a világ legrangosabb világzenei toplistájának (World Music Charts Europe) legfrissebb, februári listáján, számolt be az MTI. A hírügynökség híradásából az is kiderül, hogy a listán több magyar művész Lajkó Félix (7. helyen), az Ötödik Évszak (13.) és Lakatos Mónika (17.) is szerepel.

Liraz Charhi

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Liraz új, perzsa nyelven előadott dalokat tartalmazó albumán több iráni zenész is közreműködött. A két ország közötti feszült viszony miatt az iráni zenészek titkosított üzenetküldő alkalmazások segítségével léptek kapcsolatba az énekesnővel a letartóztatást kockáztatva. Az irániak számára ugyanis tilos bármiféle együttműködés izraeliekkel.

Az iráni zsidó származású Liraz sikerét azonban nem csak a több mint 25 ország ötven rádiós világzenei szakembere által havonta összeállított WMCE-lista első helye mutatja. Az izraeli énekesnő nemrég Amerika egyik legjobb zenei rádiójában, a seattle-i KEXP-n adott élő koncertet.

Liraz – Full Performance (Live on KEXP at Home)

http://KEXP.ORG presents Liraz performing live at Anova Studios in Tel Aviv, recorded exclusively for KEXP.

Liraz Charhi az éneklésen kívül színészettel is foglalkozik. Legutóbb például az Apple TV-én nemrég debütált izraeli Teherán című sorozatban egy Moszad-ügynököt alakít. Jelenleg készül a sorozat második évada.

Még több Kibic

Hatikva – A Klezmerész Együttes győzelem napi koncertje a Csányi5-ben

2025.04.25.5 nap ago
„Törzsközönségünk már tudja, hogy egy Klezmerész koncert egy örömünnep, ahol a színpad és a nézőtér eggyé olvad.”

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 hét ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.2 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »