Mégis megtartaná Pokorni a sokak érzékenységét sértő Turul-szobrot

A XII. kerület polgármestere szerint a szimbólumválasztás nem volt szerencsés annak idején, már-már kegyeletsértő, de a Turul jelképe összetett, nem szabad engedni, hogy a neonácik kisajátítsák maguknak.

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester azt fontolgatja, hogy beterjeszt a képviselő-testület elé egy módosítást, hogy a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére állíttatott, nagy vitát kiváltó Turul-szobrot ne nevezzék át az első világháború áldozatainak emlékművévé.

„Álljon ez a szobor így magában, ne bontsuk el, ne olvasszuk be (…), de tegyünk mellé egy nagyon részletes útmutatót, hogy minek a szimbóluma és minek a története” – fogalmazott.

Pokorni Zoltán kiemelte, a hegyvidéki önkormányzat „nem a legjobb szimbólumot”, egy első világháborús katonasír turulmotívumát választotta nem kellően végiggondolva, hiszen a Hegyvidéken a második világháborúban meghaltak nagyobb része civil, a meggyilkoltak jelentős része zsidó volt. Így „ellentmondásos, már-már kegyeletsértő a Turul használata” – mondta a polgármester, hangsúlyozva: az biztos, hogy az önkormányzat kiindulópontja nem az volt, hogy emléket állítson a nyilasoknak.

Azt mondta, hogy neves történészeket kért fel a szobor ügyének rendezése érdekében, az ő szakmai tanulmányuk alapján új szobor elkészítésére írtak ki pályázatot. Döntöttek arról, hogy máshol állítják fel a második világháborús emlékművet, és erre 50 millió forintot különítettek el. Továbbá a képviselő-testület tavaly nyáron döntött arról is, hogy a régi szobrot átminősítik első világháborús emlékművé.

Pokorni Zoltán elmondta, nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem, ezért is gondolkodik a már említett módosítás benyújtásáról.

A polgármester szerint legitim az az álláspont is, hogy „nem szabad gyilkosoknak adni” a jelképet, sokkal több van benne, mélyebb és időben távolabbi, és „talán megtisztítható, kimenthető ebből a sáros örvényből”.

Még akkor is, ha ezen álláspont híve között vannak neonácik is, de az az állítás, hogy mindenki, aki a Turult védi, az fasiszta és a gyilkosok pártján van, túlzó és igaztalan álláspont – mondta Pokorni Zoltán, hangsúlyozva: a dolguk arra törekedni, hogy miként lehet e két szélsőség között „kihűteni” ezt a vitát.

Elképzelése szerint a Turul-szobor melletti tájékoztató leírhatná a történetet a millenniumtól kezdődően, a Turul Szövetségen, a nyilasokon, az elhallgatott 1950-es éveken, a kerületi önkormányzat „nagyon szerencsétlen” emlékműállításán, a kerületnek a fővárossal folytatott vitáján át a mai napig.

„Abból kellene kitörni, hogy vagy nyilas vagy, vagy hazaáruló, és a Turul vagy ártatlan, vagy gyilkos” – fogalmazott Pokorni Zoltán, hangsúlyozva, hogy a Turul összetett jelkép.

Még több Kibic

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.2 óra ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.1 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.1 nap ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »