A világ legnagyobb holokauszt emlékközpontja épül a Babij Jar-i mészárlás helyén

370 hektáron, 12 épületben épül meg az emlékközpont azon a helyen, ahol több mint százezer embert gyilkoltak le a második világháborúban. Összehasonlításképpen, a Jad Vasem területe ennek az egynyolcada.

1941 szeptember 29 és 30-án 33771 zsidót öltek meg Ukrajna fővárosa, Kijev közelében lévő Babij Jarban a német nácik és kollaboránsaik, majd a következő években további 70.000 zsidót, ukrán ellenállót, romákat és sérült embereket.

Az emlékközpont művészeti vezetője, Ilja Khrzhanovsky elmondta, hogy Babij Jarban, a véres események helyszínén, ma egy park áll, ahol családok pihennek és játszanak.

„Babij Jar Európa legnagyobb tömegsírja. Az új múzeum a terror és öldöklés helyszínéből a béke és a nyugalom területét hozza majd létre”, mondta a művészeti vezető.

Az egyik új múzeum annak a 1,5 millió zsidónak állít majd emléket, akiket Ukrajnában és Kelet-Európában gyilkoltak meg, írja a The Times of Israel.

Az emlékközpont stábja évek óta kutatja a tömeggyilkosságot. Eddig 20.000 korábban ismeretlen áldozat nevét tudták beazonosítani. A központ művészeti vezetője kiemelte, megszentelt helyként tekintenek Babij Jarra, és ez képezi a koncepciójuk alapját is.

Éppen ezért a gyilkosságok konkrét helyszínére nem építenek, az ide tervezett épületek lábakon állnak majd, hogy megőrizzék a területet az archeológiai kutatások számára.

A tömeggyilkosságoknak idén ősszel lesz a 80-dik évfordulója, ezért a tervek szerint eddigre elkészül majd egy zsinagóga és egy kiállítóközpont Babij Jarban.

Babij Jarban kijelölt pontok az épülő komplexum számára

Még több Kibic

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.3 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.4 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

2025.02.03.6 nap ago
A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »