A holokauszt emléknapján érkezik az On The Spot Auschwitzban született nőről szóló filmje

A Born in Auschwitz című dokumentumfilmet egész Európában szinte egyszerre mutatják be. Az öt éven át készült film központi témája a traumák generációkon átívelő öröklődése.

Cseke Eszter és S. Takács András, az On The Spot párosa öt éven át készítette egész estés dokumentumfilmjét, amelynek főszereplője Angéla, aki 1944 decemberében, néhány nappal karácsony előtt született az auschwitzi haláltáborban. Az újszülöttet egy barakkban sikerült elrejteni a tábor január 27-i felszabadításáig.

Born In Auschwitz (Születési helye: Auschwitz)

A Born in Auschwitz középpontjában egy örökölt családi trauma áll. Az abból való felépülés lehetőségét a szülő-gyermek kapcsolatban keresik. 1944 májusában egy fiatal zsidó nő Auschwitzba érkezett. Kéthónapos terhes volt, és Dr. Mengele azonnal kiválasztotta őt az orvosi kísérletekhez… A gyermek 1 kg súllyal született.

A film azonban nem csak Angéla csodával határos módon történt születéséről és túléléséről szól, hanem lányáról, Katiról is, aki megpróbálja megállítani azt a háromgenerációs traumát, amely egész gyerekkorára rányomta bélyegét.

Az On The Spot csapata a Kanadában élő anyával és lányával öt éven át öt országban forgatott. Több mint negyven év után visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.

A filmet egész Európában szinte egyidőben mutatják be a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban a Spektrum, míg Németországban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban az ARTE adja le.

A Born In Auschwitz (Születési helye: Auschwitz) című dokumentumfilmet január 27-én, szerdán 22 órakor mutatja be a Spektrum, eredeti nyelven magyar felirattal. (Kreatív)

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.3 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.24 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »