Tömegsírok között szánkóztak kirándulók az egykori koncentrációs tábor területén
Megszigorították az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén működő emlékhely őrzését, miután a kirándulók rákaptak a szánkózásra a tömegsírok között.
Az elmúlt hétvégén nagyüzem volt az egykori tömegsíroknál, az összes parkoló megtelt, de nem látogatókkal, hanem a télisportok kedvelőivel – közölte a Buchenwaldi és Mittelbau-Dora-i Emlékhelyek Alapítvány.
Az alapítvány elnöke, Jens-Christian Wagner az emlékhelyre vonatkozó rendelkezések betartására és a holtak nyugalmának megőrzésére kérte az embereket, egyben közölte, hogy megerősítették az őrséget az egykori láger körül és fel fogják jelenteni az előírások megszegőit.
Wagner elmondta, hogy a szánkózás nyomai egészen a tömegsírnak ásott gödrökig vezetnek, mások kutyát sétáltattak, egy nő hordozható hangfalból bömbölő zenére sportolt a hóban.
„Az idő múlásával csökken a történelmi érzékenység”
– jegyezte meg.
A koronavírus-járvány miatt a környéken a téli sportolásra alkalmas létesítmények zárva vannak, ezért az emberek alternatív helyszínként találták meg az egykori koncentrációs tábor területét. Egy helyi történész, Rikola-Gunnar Lüttgenau a BBC-nek arról számolt be, hogy ezen túl is egyre többen használják a területet lovaglás, illetve motorozás céljából.
A Weimar melletti egykori buchenwaldi koncentrációs táborban csaknem 280 ezer embert tartottak fogva 1937 és 1945 között, 56 ezer ember pusztult bele a kínzásokba, az orvosi kísérletekbe, a betegségekbe, további 20 ezer ember halt meg a V2 rakéta gyártására 1943-ban létesített Mittelbau-Dora-i kiegészítő létesítményben.
Miután az amerikai csapatok felszabadították Buchenwaldot, a szövetséges erők parancsnoka, Dwight D Eisenhower tábornok a következőket mondta a koncentrációs táborról:
„Semmi sem döbbentett meg annyira, mint ez a látvány.”
(MTI, BBC)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
