Sorsok Háza: kivárják a 2022-es választásokat a megnyitással?

Eredetileg 2014-ben akarták megnyitni, a Népszava friss információi szerint viszont elképzelhető, hogy a 2022-es országgyűlési választásoknál hamarabb nem lesz látogatható a vészkorszak áldozatainak emléket állító Sorsok Háza, amelynek állagmegóvására sajtóinformációk szerint évi 82 millió forintot költenek.

A kiállítás részletes forgatókönyve elkészült, nemzetközi akadémiai tanácsadó testületünk tagjai ezt áttekintik, hogy kritikai javaslataikat megtehessék. Ezzel egyidőben dolgozunk már a belsőépítészeti kiviteli terveken és a multimédiás tartalmakon is. Mindez körülbelül még egy-másfél évet fog igénybe venni – nyilatkozta a Népszavának Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Sorsok Házáról.

A fideszes kormány 2013 szeptemberében jelentette be, hogy a Józsefvárosi pályaudvar helyén új központot hoznak létre a vészkorszak áldozatainak emlékére. Először 2014-ben akarták megnyitni, ám ez irreálisan rövid határidőnek bizonyult, ráadásul időközben parázs vita bontakozott ki a kiállítás koncepciója kapcsán emlékezetpolitikai kérdésekben, valamint a témát felügyelő Schmidt Mária személye is rendkívül megosztó volt.

2018-ban végül az EMIH lett a nagy vitákat kiváltó Sorsok Háza tulajdonosa és üzemeltetője, akkor azt ígérték, hogy 2019-ben nyit meg az intézmény. Ez azonban a mai napig nem következett be. Köves Slomó tavaly ősszel azt mondta a HVG-nek, hogy még a 2022-es választásokig megnyitják a kiállítást, de a Népszavának adott friss nyilatkozata arra utal, hogy ez a választások utáni időszakra tolódna inkább.

A Sorsok Háza létrehozására eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fordított a kormány. A Hír Tv 2017 végén arról számolt be, hogy évi 82 millió forintot költenek állagmegóvásra, ami azt jelenti, hogy az épület 2013-as elkészülte és a 2022-es megnyitásig nagyjából 738 millió forintot költenek majd csak a fenntartásra.

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »