Ezentúl Keleti Ágnes nevét viseli az országos női tornabajnokság Izraelben

Az ötszörös olimpiai bajnok sportoló közelgő 100. születésnapja alkalmából döntött így az Izraeli Torna Szövetség az Izraeli Olimpiai Bizottság kezdeményezésére.

Keleti Ágnes január 9-én lesz 100 éves, ebből az alkalomból kezdeményezte az Izraeli Olimpiai Bizottság Keleti egyik izraeli tanítványával együtt, hogy az országos női szertorna bajnokság ezentúl az ötszörös olimpiai bajnok nevét viselje.

Keleti Ágnes (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Chaja Halperin, aki az 1960-as években volt Keleti tanítványa az izraeli Sport1 portálnak nyilatkozva elmondta: Keleti Ágnes nem csak kiváló edző, de értékes személyiség is egyben, aki szereti Izraelt és aki több tornatanárt és edzőt nevelt ki Izrael Állam számára.

Gili Lustig, az Izraeli Olimpiai Bizottság főtitkára további hosszú éveket kívánt Keletinek, akiről azt mondta, hogy miután 1957-ben alijázott (bevándorolt) Izraelbe, áldásos munkájának köszönhetően fejlődött a női szertorna sport az országban.

„Az izraeli olimpiai sport Keleti Ágnes előtt tiszteleg!”

– jelentette ki Lustig.

Kineret Tzedef, az Izraeli Torna Szövetég elnöke a lapnak arról beszélt, hogy örömmel tesznek eleget a kezdeményezésnek. Keleti Ágnes egy olyan példakép, aki megérdemli az elismerést. Tzedef szerint Keleti neve összefonódott a kiválósággal, a céltudatossággal és a vezetői szellemmel, ezek pedig olyan értékek, amiket fontos továbbadni Izrael jövő tornászbajnokai számára.

Még több Kibic

Nemes Jeles László új filmje október 23-án érkezik a magyar mozikba

2025.05.14.3 nap ago
Az Árva című film 1957 tavaszán, Budapesten játszódik.

Golda – A ZsiFi filmvetítése a Bálint Házban Izrael 77. függetlenségi napja alkalmából

2025.05.14.3 nap ago
Minden, amit tudni akartál a jom kipuri háborúról és a nőről, aki magára vállalta a felelősséget és a nehéz döntéseket.

Botlatóköveket helyzetek el a holokauszt operaházi áldozatainak emlékére

2025.05.11.5 nap ago
A botlatókövek elhelyezése azt az üzenetet közvetíti, hogy az Operaház nagyra becsüli a zsidó származású munkatársai hozzájárulását a magyar operakultúrához.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »