A gyerekeknek segít az ortodox zsidó Mikulás

Rick Rosenthal egy amerikai ortodox zsidó, aki főállású Mikulásként dolgozik. Szeret a gyerekeken segíteni, ezért kezdett bele ebbe a nem mindennapi munkába.

Az Atlantában élő Rick Rosenthal egy főállású Mikulás, ami az Egyesült Államokban annyira nem okoz nagy meglepetést. Rosenthal, vagyis munkanevén Santa Rick azonban egyáltalán nem nevezhető átlagos Télapónak. Santa Rick ugyanis egy ortodox zsidó, aki azért vállalta el, hogy karácsony táján vörös ruhában és sapkában járjon-keljen, mert egyszerűen szeret a gyereken segíteni.

Rick Rosenthal, azaz Santa Rick

Rosenthal szerint amióta Mikulásként dolgozik nemcsak jobb ember, de egyben jobb zsidó is lett belőle. Abban sem lát semmi ellentmondást, hogy zsidóként egy keresztény szimbólumot alakít, a Mikulást ugyanis egy vallás nélküli spirituális figurának tartja, aki nyugalmat és vigaszt nyújt a fiatalok és a idősebbek számára. Az embereknek való segítségnyújtás ráadásul egy micvá, vagyis egy jó cselekedet, amelyet minden zsidónak meg kell tennie, ha lehetősége van rá.

Rosenthal hét évvel ezelőtt gondolt arra először, hogy hivatásos Télapó legyen. Akkortájt haltak meg a szülei, ezért szakállat növesztett a gyászidőszak alatt. Amikor egyik nap vásárolni ment, az áruházban egy gyerek azt hitte, hogy ő a Mikulás. Azóta Rosenthalból Santa Rick lett, ráadásul a feleségével együtt még egy Mikulás-képzőt is elindítottak.

(JTA)

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.15 óra ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.20 óra ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.2 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »