Hajós Alfréd köztéri szobrot kaphat Budapesten

Az első magyar olimpiai bajnoknak ez idáig nem volt köztéri szoba Magyarországon. A Mazsike most pályázatot írt ki a szobor elkészítésére a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) néhány évvel ezelőtt kezdeményezte az első olimpiai bajnok, sportvezető és építész Hajós Alfréd köztéri szobrának felállítását. Mint az a szervezet a Kibic számára is elküldött közleményéből kiderül, a kezdeményezést mindenki örömmel támogatta. Az előkészítő munkálatok pedig mostanra értek abba a szakaszba, hogy kiírhatták a pályázatot az alkotóművészek számára.

Hajós Alfréd

A szobrot a Margitszigeten található, Hajós Alfrédról elnevezett és általa tervezett Nemzeti Sportuszoda közelében helyeznék el. A szoborállítási projektben a Mazsikén kívül részt vesz a Maccabi VAC, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Úszó Szövetség, a Hajós Alfréd Társaság, Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzeti Sportközpontok.

Az 1878-ban, Guttmann Arnold néven, szegény zsidó családban született Hajós Alfréd 1896-ban Athénban, az első újkori olimpiai játékokon nyerte Magyarország első aranyérmét 100 méteres gyorsúszásban. Ezt követően az 1200 méteres távon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Hajós Alfréd polihisztor volt: válogatott labdarúgóként, építészmérnökként, újságíróként is tevékenykedett. A Nemzeti Sportuszodán kívül ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót, az újpesti labdarúgó stadiont a Megyeri úton, illetve a holokauszt mártírjainak emlékművét a Kozma utcai zsidó temetőben.

Még több Kibic

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.12 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.2 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.3 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »