Rabbira támadt késsel egy nő Bécsben

A nő késsel a kezében leverte a rabbi kipáját, megrúgta, antiszemita fenyegetéseket kiabált, majd elszaladt.

Az eset csütörtök délután történt Bécsben, ahol egy 50 év körüli, szürke kabátot viselő nő hirtelen a rabbihoz lépett, és egy kést vett elő a táskájából. Ezután lábon rúgta a rabbit, leverte a kipát a fejéről, eközben antiszemita fenyegetéseket kiabált.

A bécsi zsidó szervezet a rendőrséggel azt közölte, a nő azt kiabálta, hogy „az összes zsidót le kell mészárolni”. A nő ezután elsietett a helyszínről, a rendőrség átkutatta a környéket, de nem találták meg a támadót. Az incidens során senki sem sérült meg. A rabbi az egyik tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy a járókelők nem siettek a segítségére, inkább félrenéztek.

Ausztria belügyminisztere, Karl Nehammer szerint a bécsi zsidó életet érte támadás. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatot pedig a szélsőségesek és a terroristák ellenes csoport fogja lefolytatni.

„Támadás érte a bécsi zsidóságot. Amellett, hogy megerősítettük a zsinagógák védelmét, ki fogjuk deríteni, hogy ez antiszemita támadás volt-e. Nem tűrjük az antiszemitizmust!”

– közölte a belügyminiszter.

Az eset kapcsán Sebastian Kurz kancellár is megszólalt, aki a következőket írta Twitteren:

„Határozottan fel kell lépnünk az antiszemitizmus ellen, és minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.”

(AP, 444)

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.9 óra ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.12 óra ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Civilek folytatják a munkaszolgálatosok sírjainak rendbetételét a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.07.09.1 nap ago
A cél a munkaszolgálatos sírok rendbehozatala, a feliratok olvashatóvá tétele. A csoporthoz bárki csatlakozhat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »