Horváth József: Erősebb a széthúzás, mint a közös munkára való igény

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnökének véleménycikke Róna Tamás ügyéről, a rabbik és a világi vezetés kapcsolatáról, illetve arról, hogy milyen feltételekkel haladhatna a szervezet az általa helyesnek tartott irányba.

Mi zsidók sokszor rosszkedvűek, csalódottak és szomorúak vagyunk mostanában. Rosszkedvűek, mert újra bennünket vádolnak mindenért. Csalódottak, mert közelmúltunk tragédiáját megpróbálják meg nem történté tenni. Szomorúak, mert úgy érezzük, hogy belül is néha erősebb a széthúzás, a pletyka, az egymás mószerolása, mint a közös munkára való igény.

Az elmúlt hetekben viszonylag nagy médiaérdeklődés mellett próbálták a közösségi munkát ellehetetleníteni, a Mazsihiszt, mint szervezetet hitelteleníteni. Ennek a folyamatnak egyik szószólója lett Róna Tamás, aki hamis állítások tömegével nyilatkozott sok helyen és ez bármely szervezet esetében rendkívüli felmondással járt volna.

Az, hogy Róna Tamás nem csak egy egyszerű munkavállaló, hanem egyházi személy (rabbi) is, csak súlyosbító körülmény. Ráadásul tavaly rabbitevékenysége miatt súlyosan elmarasztalta a Mazsihisz öttagú vallási bírósága (Bét Din) felszólítva őt, hogy a jövőben rabbihoz illő módon cselekedjen. Idén az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem diplomamunkáját plágiumnak minősítette. Összességében ez azt jelenti, hogy

Róna Tamás munkavállalóként, rabbiként és értelmiségiként is súlyos hibákat követett el.

A Mazsihisz vezetősége 12 igen és 2 nem szavazattal döntött, de nem a rendkívüli, hanem a rendes felmondás mellett – több milliós végkielégítés kifizetését magára vállalva. Időközben az is kiderült, hogy a kecskeméti hitközségnél meglévő jövedelme változatlan marad. Az a hangulatkeltő vélemény, hogy a vezetőség egy családapát lehetetlenített el anyagilag, egyáltalán nem igaz. Az pedig, hogy egy rabbitól megválik a munkáltatója, nem egyedi eset, történt már ilyen a közelmúltban Magyarországon is, a világban pedig mindennapos történet.

Kirúgta Róna Tamás főrabbit a Mazsihisz

A Mazsihisz és a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség – a szerk.) vezetése (2-2 rabbival a tagjai között) eddig is, és ezt követően is mindent megtesz, hogy a rabbik a munkájukat zavartalanul végezhessék. Biztosítja a fizikai körülményeket, nem szól bele vallásjogi kérdésekbe, a rabbik akkor és úgy taníthatnak, ahogy szeretnének, úgy és olyan módon szervezhetik a hitéletet, ahogy szeretnék.

A jelenlegi vezetés másfél éve alatt egyetlen kérés, előterjesztés, javaslat nem érkezett a vezetőség felé arról, hogy a rabbiknak szükségük lenne más feltételekre, eszközökre, továbbképzési lehetőségre. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian támogatnánk őket feladataik jobb, hatékonyabb ellátásában. Ezért

arról beszélni, hogy a vallási és a világi vezetés között ellentét van, maximum politikai kérdés, biztos nem a mindennapi munkavégzéssel kapcsolatos.

A Mazsihisz jogi státuszát tekintve egyház, egyben a zsidó közösség felé széleskörű – vallási, szociális, oktatási, egészségügyi, közösségi, kulturális – szolgáltatást nyújtó szervezet. A feladatok megosztásának is ezt kell követnie: a vezetőség feladata a célok és a stratégia megalkotása és a képviselet, a vallási vezetők (rabbik) feladata a vallási döntések meghozatala, a vallási – és egyben közösségi – élet fenntartása és fejlesztése, az apparátus (élén az ügyvezetővel) feladata pedig a feltételek biztosítása. Ezeknek a funkcióknak nem szabad összekeverednie.

A Mazsihisz jelenlegi vezetése és „belső ellenzéke” nagyon hasonló problémákat, feladatokat azonosít. Mindenki szeretne több embert látni a zsinagógákban, jobb oktatási rendszert, korszerűen működő kórházat, együttműködést nem hitközségi szervezetekkel, hatékony szervezetet, jól karbantartott temetőket. Az elmúlt másfél évben komoly előrelépések történtek a szervezeti struktúrában, az oktatási intézményekben (óvoda, egyetem), a kórház nem csak fizikailag, hanem működési módjában is megújul, a szociális háló kiterjed a másodgenerációra, közben átvettük a holokauszt túlélők szociális támogatásának feladatait.

De tennivaló még van bőven mindannyiunknak. Jelenleg is három önkéntes munkacsoport dolgozik – közgyűlési tagok, hitközségen kívüli szakemberek – a stratégiai, az oktatási és a szociális ügyekben. Néhány hónapon belül komoly anyagok kerülnek a vezetőség elé.

Ki fogja uralni a zsidó közösséget a következő években?

Úgy látom, ha és amennyiben a szervezet taghitközségei, munkavállalói (beleértve a rabbikat is), a közgyűlési tagok képesek elengedni egyéni sérelmeket, egyéni hatalmi ambíciókat, akkor a jó irányban elindult munka tovább folytatódhat. Ha ez nem történik meg, akkor visszakerül a szervezet oda, ahol korábban is volt, amikor improvizáció jellemezte a döntéshozatalokat, aminek megnyilvánulása és következménye volt az egyéni hatalmi centrumok és „játékterek” kialakulása.

Remélem, nem így fog történni. Ha ez nem csak remény, akkor a Mazsihisz nem csak fenntartja a 150 éves neológ zsidóságot, nem csak megőrzi függetlenségét, erős pozícióját, hanem olyan területeken is fejlődhet, ami eddig nem volt kellően előtérben.