Kamala Harris zsidó férje az első férfi „second lady” az USA történetében

Kamala Harris történelmet írt azzal, hogy első női és első fekete alelnöke lett az USA-nak. Ezzel pedig Dough Emhoff lett az első férfi „second lady” az országban.
Harris és Emhoff 2014-ben házasodott össze. Harrisnek ez volt az első, Emhoffnak pedig a második házassága.

Harris megválasztása nemcsak azért különleges, mert ő az első női és az első fekete alelnöke az USA-nak. Ők lesznek az első vegyes származású házaspár is ebben a pozícióban. Emhoff fehér zsidó családból, Harris viszont indiai és jamaikai szülőktől származik. Mindketten 56 évesek, írja a The Times of Israel.

Emhoff lett az első zsidó, aki egy elnöknek vagy alelnöknek a házastársa. Zsidó származású embert eddig még sosem választottak az ország első illetve második emberének, egyedül Donald Trump lánya, a zsidó vallást felvevő Ivanka került ehhez közeli helyzetbe.

Egyelőre nem sokat tudni arról, hogy Dough Emhoff mit tervez „second lady”-ként, amelyet mi csak a könnyebb érthetőség kedvéért fordítottunk így. Valójában ezt a pozíciót „second husband”-nek illetve „second gentleman”-nek hívják.

Általában az elnökök és alelnökök házastársaitól azt várják, hogy óvatosan egyensúlyozzon a támogató és a független szerep között. Sokan közülük jótékonysági tevékenységbe kezdenek.

Emhoffot a kampány titkos fegyvereként emlegetik, akinek ügyvédként a média, a sport és a szórakoztatóipar a szakterülete.

A barátai szerint Emhoff csak részben tartja a zsidó vallást, de erősen kötődik a gyökereihez és nagy hatással volt rá a judaizmus.

Emhoff Brooklynban született és New Jersey-ben nőtt fel, itt tartották a brit miláját is annak idején. Ezen kívül állítólag szép emlékeket őriz a zsidó nyári táborokról, ahol különböző sportversenyeket is nyert.
A család később Los Angelesbe költözött. Emhoff a University of Southern Californián tanult jogot.

Emhoff és Harris egy vakrandin ismerkedett meg egymással, amelyet a barátaik szerveztek nekik, és a kapcsolatuk szerelem volt első látásra. A férfinak két gyereke – Col és Ella – van az előző házasságából, akik a Momala jiddis kifejezést használják a nevelőanyjukra.

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.2 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.2 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.3 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »