Sírköveket döntöttek le a keceli zsidó temetőben

Ismeretlen tettesek három sírkövet megrongáltak a Bács-Kiskun megyei Kecel zsidó temetőjében. A város vezetése feljelentést tett.

A keceli önkormányzat vasárnap reggel értesült arról, hogy három sírkövet ledöntöttek a város zsidó temetőjében. A megrongált sírkövek összetörtek, egyet valószínűleg már helyre sem lehet majd állítani. Egy másik síremlék helyét pedig korábban emberi fekáliával szennyezhették be.

Ledöntött sírkövek Kecel zsidó temetőjében (Fotó: baon.hu)

Radva Zoltán, a keceli önkormányzat városgazdálkodási csoportjának vezetője arról tájékoztatta a baon.hu-t, hogy a városvezetés megtette a szükséges lépéseket a hatóságok felé és feljelentést tett az ügyben a rendőrségen. Továbbá tájékoztatták a történtekről a Mazsihisz vezetőségét is.A temető a ugyanis a hitközség tulajdonában van, az üzemeltetését viszont a keceli önkormányzat látja el.

A csoportvezető azt is elmondta, hogy a sírkövek helyreállítása előreláthatólag több százezer forintba fog majd kerülni, a költségeket az önkormányzat vállalta magára. A helyreállítási munkálatoknak már a mai napon hozzákezdtek, a komolyabb kárt szenvedett sírhely felújításához viszont kőfaragók és a Mazsihisz szakembereinek véleményét és közreműködését is kérni fogják.

Még több Kibic

Szavazz Te is a Cionista Világkongresszus magyar delegáltjaira!

2025.05.22.1 nap ago
A 2025-ös választás remek lehetőség arra, hogy felemelő és egységbe kovácsoló erőként szolgáljon a zsidó közösségek különböző hangjai és csoportjai számára.

Gasztronómia, koncertek és sok gyereknapi program várja a látogatókat az Izrael 77 családi és kulturális fesztiválon

2025.05.21.2 nap ago
Május 25-én, vasárnap újra Izrael Nap a Szent István parkban a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 30 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen, gasztronómia, hazai és izraeli kulturális programok és sok zene várják a látogatókat 0-120 éves korig.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.3 nap ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »