Erdogan a holokauszt alatt üldözött zsidókhoz hasonlította a muszlimokat

Szerinte az európai politikusok pedig fasiszták és a nácizmus láncszemei. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy egy iszlamista lefejezett egy tanárt Franciaországban, és Macron szigorította a mecsetek és az iskolák ellenőrzését.

A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök Samuel Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte.

A 47 éves Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.

Erdogan török elnök szerint Macron döntése elfogadhatatlan, és mint mondta „Macron elmeállapota vizsgálatra szorul”. Egyben arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket.

„Az iszlám- és muszlimellenesség némely európai országban személyesen az államfő által támogatott politikává vált” – vélekedett a török elnök. Egyúttal arra szólította fel az európai politikusokat, hogy parancsoljanak „megálljt” annak a gyűlöletkampánynak, amelynek Macron áll az élén. Majd hozzájuk szólva kijelentette: „a szó szoros értelmében fasiszták, a nácizmus láncszemei vagytok.”

Macron francia és Erdogan török elnök

„Ma a muszlimok ahhoz hasonló lincskampánynak vannak kitéve, mint voltak az európai zsidók a második világháború előtt” – fogalmazott Erdogan, rámutatva, hogy rasszista és fasiszta csoportok naponta támadnak muszlimok házaira, imahelyeire és iskoláira. Muszlim nőket sértegetnek és zaklatnak ruhájuk miatt az utcákon és a buszokon, a muszlim gyerekeket pedig képtelen kifogásokkal fosztják meg a képzéshez és a tanuláshoz fűződő jogaiktól – sorolta.

A török elnök szerint „az európai muszlimokat tudatos, tervezett és szándékos módon tolják a vérrel és erőszakkal táplálkozó szervezetek ölébe”. „Napjainkban egyre lehetetlenebb muszlimnak lenni, muszlimként, az iszlám szerint élni Nyugaton” – húzta alá.

Franciaország Törökország tizedik legfontosabb importőre, a török exportáruk számára pedig a hetedik legnagyobb piacot jelenti. Emellett a francia autók a legkeresettebbek között szerepelnek Törökországban.

Macron elfogadhatatlanak nevezte Erdogan szavait. „Követeljük, hogy Erdogan változtasson politikai irányvonalán, mert minden vonatkozásban veszélyes” – tette hozzá a francia államfő.

A NATO-szövetséges Törökország és Franciaország között az utóbbi időben egyre több a feszültség, legyen szó Ankara líbiai szerepvállalásáról, a földközi-tengeri földgázmezők miatti vitákról vagy a hegyi-karabahi konfliktusban játszott szerepéről.

Még több Kibic

A holokauszt zsidó, roma és szexuális kisebbségekhez tartozó áldozatira emlékeztek a Cipők a Duna-parton emlékműnél

2026.04.17. 2 óra ago
Az eseményre a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából a Bálint Ház által szervezett Kisebbségek Egymásért konferenciára keretén belül került sor.

A közösség megsemmisítésével együtt eltűnt egy virágzó zsidó szellemi és vallási élet is

2026.04.16. 23 óra ago
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon, április 16-án kezdődött meg Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása.

Az Élet Menete Auschwitzban: minden pusztítás ellenére nem sikerült eltörölni azt, akik vagyunk

2026.04.15. 2 nap ago
A jom hasoá, a holokauszt izraeli emléknapján járták végig az Auschwitz I. lágert és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort összekötő útvonalat. Az Élet Menete Alapítvány szervezésében egy 160 fős magyar küldöttség vett részt az eseményen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »