Mazsihisz: egyik oldal se támogasson rasszistákat!

A zsidó szervezet nyilatkozatának legfrissebb apropója, hogy az összeesküvés-elméleteiről ismert Bogár László magas kitüntetésben részesült október 23. alkalmából.

Az utóbbi hetek támadásai kapcsán új közleményt adott ki a Mazsihisz, amelyben elismeri, hogy a kormányzat nem ok nélkül kéri számon az ellenzéken, hogy a választási összefogáskor hajlandó volt befogadni a Jobbik rasszista múltú politikusát. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a kormány is hajlamos szimbolikus gesztusokat tenni az antiszemitáknak.

„Azt kívánjuk, legyen nemzeti konszenzus: egyik oldal se támogasson, tüntessen ki, ne menedzseljen semmilyen módon rasszistákat!”, írják közleményükben.

A nyilatkozat legfrissebb apropója, hogy az összeesküvés-elméleteiről ismert Bogár László magas kitüntetésben részesült október 23. alkalmából.

A díjakat átadó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében többek között elmondta, a kitüntetettek teljesítménye a maguk szakterületén olyan érték, amely a nemzeti büszkeséget erősíti, és így a magyar megmaradást is szolgálja.

Bogár László történész, aki az Ekho TV és a Hír TV rendszeres vendége, többek között a magyarellenes világ-összeesküvések leleplezéséről vált ismertté. Szerinte például a szakrális magyarság ezer éve vívja élet-halál harcát a “ a pusztító világerő ellen, ami 3000 éve a kereskedelmet, a pénzügyeket és a médiát a kezében tartja”.

„A holdkóros összeesküvés-elméletekkel általában az a baj, hogy rasszisták, antiszemiták találnak lenni, és Bogár László elméletei történetesen éppen ilyenek. Hangoztatásuk, ha nem uszít erőszakra, természetesen nem megtiltható, de jutalom, kitüntetés talán mégse járna érte”, írja a Mazsihisz.

A zsidó szervezet hangsúlyozza, hogy a magyar közéletben mindenki csak a politikai ellenfele esetében érzékeny az antiszemitizmus leghalványabb gyanújára, önmagával azonban mindenki elnézőbb.

Ezért a következő ajánlatot teszik, amely szerintük közelebb vinne a nemzeti konszenzushoz. „Minden politikai szereplő legyen ugyanolyan érzékeny a bármely csoporttal szembeni rasszizmus, homofóbia megnyilvánulására, mint amilyen finnyás politikai ellenfelei tekintetében.”

Javasolják, hogy mindenkinek önmagával szemben legyenek szigorú elvárásai. Az ellenzék kerülje az egykor durván uszító politikusok támogatását legalább addig, amíg éveken tartó, felelős és komoly munkával nem bizonyítják valódi bűnbánatukat. A kormányoldal pedig igyekezzék nem kitüntetni kerge antiszemitákat.

 

Még több Kibic

Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

2025.04.28.2 nap ago
Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.5 nap ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Emlékkövet avatnak az október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok tiszteletére

2025.04.24.6 nap ago
A Kőbe vésett emlékezet elnevezésű rendezvényen a túszok hazahozatalának „himnuszát” is eléneklik a résztvevők a Szenes Hanna parkban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »