Az egész országban elérhető lesz a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

A járvány miatt idén online rendezik meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált. Most elmondjuk, hogyan lehet majd filmeket nézni a rendhagyó távmoziban.

A koronavírus-járvány következtében a 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (Zsifi) is az internetre kényszerült. Az eseményt idén kizárólag online rendezik meg, a fesztivál programja így elérhető lesz az ország egész területén. A jegyeket vásárlók egy távmozi rendszerben nézhetik meg a filmeket az interneten.

Jesse Eisenberg és Clémence Poésy az Ellenállás című filmben

A dolog nem úgy működik, mint a streaming szolgáltatóknál, például a Netflixen, ahol akkor nézzük meg a filmeket amikor éppen kedvünk szottyan. A fesztiválon csak a vetítés időpontjában lehet mozizni. A jegyvásárlás során meg kell adni egy e-mail címet, ide fog érkezni a jegyünk, amiben lesz nagy zöld gomb, amire kattintva beléphetünk a vetítésbe.

A film a programban megadott időpontban fog elkezdődni, de a zöld gombbal már egy órával a vetítés előtt becsatlakozhatunk, és a Társalgóba továbblépve beszegethetünk a többi nézővel, akár még a vetítés közben is. A vetítés kezdetét hármas gong jelzi és a villogó fekete gombra kattintva kezdhetjük el nézni a filmet.

A Zsifi idén november 24-én kezdődik az Ellenállás című amerikai film vetítésével. A film Marcel Marceau, minden idők leghíresebb pantomimművészének igaz története, aki kezdő színész korában, a II. világháborúban a francia ellenállás tagjaként, társaival több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól. A filmben egy csodálatos mellékszerepben Röhrig Géza is felbukkan.

A programban többek között látható lesz még egy izraeli dokumentumfilm (Golda) Golda Meirről, aki Izrael első és mindeddig egyetlen női miniszterelnöke volt. Egy orosz-német holokauszt-thriller (Perzsa nyelvleckék) egy zsidó rabról, aki a koncentrációs táborban perzsának adja ki magát, hogy életben maradhasson. Egy magyar dokumentumfilm a botlatókövekről (Kövek), illetve egy keserédes német vígjáték (Frau Stern) egy holokausztot is túlélt asszonyról.

Még több filmről részletesen a Zsifi honlapján lehet olvasni. Jegyek november 12-től ugyanitt 1500 forintos egységáron lesznek kaphatók. A jegyek kizárólag az interneten, bankkártyás fizetéssel vásárolhatók meg, fontos továbbá, hogy a Zsifi vetítései kizárólag Magyarországról tekinthetők meg.

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (2020. november 24. – december 6.) szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A rendezvény fő támogatói: a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), a Thalheimer család, a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége, valamint Izrael Állam Nagykövetsége.

Még több Kibic

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.2 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.3 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

2025.02.03.5 nap ago
A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »