Zsidózva emlékezett meg 56-ról a Mi Hazánk
A szélsőjobboldali párt rendezvényén a zsidókon kívül még a könyvégetés jutott eszébe a felszólalóknak az 1956-os forradalomról.
A Telex tudósítása szerint Toroczkai László beszédében kiemelte, eljött az ideje annak, hogy őszintén beszéljünk 56-ról. Ami a pártelnök értelmezése alapján azt jelenti, hogy néhány kommunista vezető zsidó származására kell tenni a hangsúlyt.
„Köves Slomó biztosan feljelent ezért is, de feltenném azt a költői kérdést, miért van az, hogy Rákosi és Gerő is zsidó származásúak voltak?”
– tette fel a „költői kérdést” a Mi Hazán elnöke. Toroczkai arról is beszélt, hogy a zsidó származású kommunista vezetők 18. és 19. századi betelepülések eredményei voltak, akkor ugyanis a „zsidók és cigányok száma is gyakran megduplázódott”.
Az eseményen mások mellett felszólalt még Vékony Csongor, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke, aki szerint a könyvégetés nem egy fasiszta cselekmény. „Soha nem késő újból könyvet égetni. Meg kell semmisíteni a propagandagépezetet” – jelentette ki a szélsőjobboldali párt ifjúsági szervezetének vezetője.
A könyvégetés gondolata onnan ered, hogy Dúró Dóra korábban ledarálta a Meseország mindenkié című mesekönyvet, azért mert szerinte „homoszexuális propaganda” található benne. A párt képviselőjének később más mesekönyvekkel is gondja akadt.
A Mi Hazánk tagjainak egyébként nem ez volt az első nyilvános zsidózása, ennek ellenére meglehetősen baráti hangot üt meg velük szemben a Jobbikot folyamatosan antiszemitázó kormány-közeli sajtó. A közmédia például ahhoz képest, hogy egy „ellenzéki” pártról van szó, meglepően nagy nyilvánosságot biztosít a Mi Hazánk képviselőinek. A melegek elleni hergelésükhöz legutóbb a kormány médiáján túl, fideszes képviselők, sőt maga Orbán Viktor is csatlakozott.
Mi Hazánk: a Dohány utcai zsinagóga helyett a Horthy-szobornak kellene rendőrségi védelem
Novák Előd: A Maccabi Európa Játékok egy kirekesztő és rasszista rendezvény
Toroczkai: Magyarország tönkretevői szinte kivétel nélkül zsidók voltak
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
