Kilép a Mazsihiszből Darvas István rabbi

Darvas István, az OR-ZSE Bét Jehuda zsinagógájának rabbija a politikától, a formális zsidó szervezetektől független közösség felépítését tervezi.

A Mazsihisz közleménye szerint Darvas István vissza kíván nyúlni a sok ezer éves zsidó önszerveződés tradíciójához, és így szeretne közösséget építeni.

Darvas István rabbi

Darvas István továbbra is a főtitkára és oktatója marad az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemnek (OR-ZSE).

A közlemény szerint Darvas rabbi úgy látja, a kötelékek lazulásával teret kap egy innovatív kezdeményezés, miközben tudását továbbra is a Mazsihisz rendelkezésére bocsátja.

Darvas István 1998-ban Schőner Alfréd professzor tanítványaként kezdte meg tanulmányait a Rabbiképzőn. 2005 őszén avatták rabbivá, majd a Nagyfuvaros utcai zsinagóga vallási vezetője lett. 2010-től a Dózsa György úti zsinagógában folytatta hivatását, ahol három év alatt felépített egy jól működő közösséget. 2013 óta a BZSH (OR-ZSE) Bét Jehuda zsinagógai körzetét vezette.

Még több Kibic

Hanukarácsony és a vegyes házasságban élők dilemmája

2024.12.25.2 hónap ago
A JTA cikke amerikai példákon mutatja be, hogyan birkóznak a zsidó-keresztény vegyes házasságban élő párok azzal a dilemmával, amit a hanuka és a karácsony egybeesése jelent a számukra. Történeteikből és egy rabbi tanácsából talán a hazai vegyes házasságban élők is inspirációt nyerhetnek.

Miért helytelen zsidó karácsonynak nevezni a hanukát?

2024.12.25.2 hónap ago
A hanuka a zsidóságnak nem a legnagyobb, hanem a nem zsidók által legnagyobbnak hitt ünnepe; a zsidóság régen nem hanukai gyertyákat, hanem mécseseket gyújtott, mert nagyon keveseknek volt pénze kóser méhviaszgyertyára; a budapesti Zsidó Múzeumban őrzött hanukai gyertyatartók jelentős része tönkremenne, ha tényleg gyertyát gyújtanának benne – ilyen és ehhez hasonló érdekességekről beszélt sajtótájékoztatóján Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Budapest különböző pontjain érné el a zsidókat az EMIH új micvamobilja

2024.10.01.4 hónap ago
A járművet naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lehet megtalálni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »