Emlékház lesz az egykori zsidó iskolából Dombóváron

Emlékházat és kiállítóhelyet alakít ki a dombóvári volt zsidó iskola épületében a helyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság. A kiállításon Reisz Józsefnek, a szegények orvosának is emléket állítanak.

Rostás Zoltán elmondta, hogy a dombóvári zsinagóga mellett álló 140 négyzetméter alapterületű épületet közművesítik, teljes körűen felújítják, és két kiállító teret hoznak benne létre. Az átalakítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 10 millió forintos támogatásával végzik, a társaság 14 millió forintot fordít az épületre – tette hozzá.

A holokauszt-emlékmű és a volt zsinagóga épülete Dombóváron (Fotó: kozterkep.hu)

Az 1861-ben épült ház 1944-ig a zsidó hitközség iskolája volt, a holokauszt – és a hitközség megszűnése – után imaházként működött. Az épület egyik helyiségében Riesz József zsidó származású dombóvári orvosnak állítanak emléket, a másikban negyedévente a zsidóság és más, sérelmet szenvedett népek történetével foglalkozó, tematikus kiállításokat terveznek – mondta az elnök.

Riesz József (1880-1944) Dombóvár tisztiorvosa, a helyi önkéntes mentő egyesület alapítója és a dombóvári vöröskereszt elnöke volt. A szegények orvosának nevezték, mert a legszegényebbeket ingyen gyógyította. 1944. június 26-án zsidó származása miatt deportálták, visszaemlékezések szerint a súlyosan beteg orvos már a deportáltakat szállító vagonban meghalt.

Riesz József (Fotó: Dombopedia)

Nevét 1947-től utca viseli Dombóváron, mellszobra a városi kórház előterében látható. Az emlékházban orvosi szobájának berendezései kapnak helyet, tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat állítanak ki.

Még több Kibic

Látogatás egy tudós rabbi szellemi kertjében

2025.07.14.2 nap ago
A Lőw Immánuel virágai címmel nyílt kiállítás a szegedi zsinagógában, ahol a botanika, a héber nyelv, a művészet és a zsidó hagyomány egyetlen egésszé fonódik össze.

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.6 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.2 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »