A Kurucinfo balliberális lap egy kormányközeli elemzőközpont szerint

A kormánynak több mint egymilliárd forintért dolgozó Médianéző Központ jutott erre az eredményre.

A Nézőpont Intézethez tartozó Médianéző Központ 1,3 milliárd forintért végez sajtófigyelést és kutatást a magyar kormány számára. A központ most egy Növekvő sokszínűség címmel kiadott elemzéssel jelentkezett, amelyben arra jutottak munkatársai, hogy Magyarországon a média független és kiegyensúlyozott.

Kiléptek a fényre a Kurucinfo újságírói és egy jót zsidóztak

A 444 azonban más érdekességet is kiszúrt az elemzésben, méghozzá azt, hogy a balliberális médiatermékek közé sorolták a Kurucinfót. A Médianéző Központ munkatársai arra már nem tértek ki, hogy milyen kritériumok alapján készítették el a besorolást, így az sem derült ki, miként kerülhetett a szélsőjobbos, antiszemita portál a balliberális lapok közé.

Kapcsolódó cikkek

Antiszemita konteóhívők letartóztatását kérte az ügyészség

2024.01.25.9 hónap ago
A szkítabirodalmat álmodó csoport tagjai akár fegyverrel is készek lettek volna megvédeni magukat a rájuk törő askenázi zsidó csoportok és a szerintük illegitim magyar hatóságok ellen.

Bayer Zsolt és Kósa Lajos tömegesen Magyarországra menekülő izraeliek miatt aggódik

2023.10.30.12 hónap ago
Szerintük Izraelben a felmenőik miatt sokak lennének jogosultak a magyar állampolgárságra, Magyarországnak ezért érdeke Izrael stabilitása.

Zsidó tippek, hogyan találjuk meg a lelki társunkat

2023.09.28.1 év ago
Gondoltad már, hogy a barátaidnak, ismerőseidnek csodálatos partnerei vannak, és neked csak a resztli maradt? Zsidó tanácsok a változtatásra!

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »