100 éves a zsidóság társadalmi visszaszorítását célzó numerus clausus törvény

100 évvel ezelőtt, 1920. szeptember 26-án hirdették ki az 1920. évi XXV. törvényt, amely kimondatlanul is a magyar zsidóság társadalmi visszaszorítását célozta. A numerus clausus szemlélete már előrevetítette a későbbi zsidótörvényeket.

„Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét”

– olvasható abban a numerus clausus (zárt szám) néven ismertté vált törvénycikkben, amely a felsőoktatásban a hallgatók számát a nemzetiségi arányoknak megfelelően szabta meg. A végrehajtási utasításban felsorolt népfajok és nemzetiségek között a zsidóságot is szerepelt, amelynek aránya így csak 6 százalék lehetett, a „nemzethűség” elbírálását pedig a rendelet az egyetemek szélsőjobboldali befolyás alatt álló vezetésének a kezébe adta.

A törvény szélsőjobboldali kezdeményezőinek azt fájt, hogy 1920-ban a diplomások valamivel több mint 22 százaléka volt zsidó, miközben a népességnek csupán a 6 százalékát adták. Ehhez jött még, hogy az I. világháborús vereség, az azt követő összeomlás, Trianon és a Tanácsköztársaság okozta frusztráció felelősként rendszerint a zsidókat jelölték meg.

A kezdeményezés a pesti egyetem orvoskaráról indult, ők azonban azt javasolták, hogy csak annyi hallgatót vegyenek fel, ahánynak biztosítható a magas színvonalú képzése. A Teleki-kormány kultuszminisztere, Haller István által benyújtott eredeti törvényjavaslatban sem szerepelt felekezeti vagy faji megszorítás, ez Gömbös Gyula, Milotay István és Prohászka Ottokár püspök vezetésével hetvenöt képviselő javaslatára külön módosító indítvánnyal került a szövegbe.

A törvényről megalkotói azt bizonygatták, hogy nem agresszív, hanem defenzív szándékú, hogy szociális céllal, az értelmiségi túlképzés megakadályozására született. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet igazgatója pedig néhány éve azon véleményének adott hangot, hogy numerus clausus nem volt jogfosztó törvény. Amit azzal indokolt, hogy abban az időben az elcsatolt területekről rengeteg középosztálybeli magyar menekült Magyarországra. A törvény az ő helyzetükön kívánt segíteni.

A Veritas Intézet vezetője nem tartja jogfosztó törvénynek a numerus clausust

„Miután a jogszabály a zsidóságot is „népfajként” definiálta, és ez a közösség addig felülreprezentálta magát az egyetemeken, kimondhatjuk, hogy a törvény alapvetően antiszemita célzattal készült” – ezt viszont már Tarján M. Tamás történész írja a Rubiconban megjelent cikkében. Kovács M. Mária, a téma kutatója egyik írásában pedig azt fejtegeti, hogy „a magyar numerus clausus törvényben európai összehasonlításban nem az volt az egyedülálló, hogy korlátozta a felsőoktatásban résztvevők számát, hanem az, hogy az állampolgárok egy csoportjával, vagy ahogy a törvényben írták, »népfajával« szemben kifejezetten diszkriminatív intézkedést alkalmazott”.

Külföldi nyomásra aztán 1928-ban a Bethlen-kormány törölte a törvény nemzetiségek korlátozását jelentő kitételét. Ennek ellenére a felsőoktatási intézményekben megerősödő fajvédő szervezeteknek sikerült elérni, hogy az egyetemek továbbra is a numerus clausus törvény eredeti szellemében, a zsidó hallgatói arányok országos számarányon tartása mellett működjenek.

Tíz évvel később, az 1938-ban elfogadott első zsidótörvény keretében, számos más jogfosztó intézkedéssel egyetemben ismét érvénybe lépett a numerus claususban megfogalmazott korlátozás. „Ezáltal pedig (a numerus clausus) előfutára lett egy borzasztó nemzeti tragédiának” – jegyzi meg a holokausztra utalva Tarján M. Tamás.

Mire a deportálásokra sor került, már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat

„Az 1920-ban bevezetett egyetemi numerus clausus és az 1938-tól bevezetett, úgynevezett zsidótörvények egy és ugyanazon történelmi folyamat különböző alállomásai”

– írja A numerus clausus és a zsidótörvények összefüggéséről című írásában Kovács M. Mária. A történész szerint „1920-tól vált a magyar politikai életben és a törvényhozásban uralkodóvá az a gondolat, hogy az úgynevezett zsidókérdést állami eszközökkel »meg kell oldani«”.

Kovács M. Mária úgy véli, hogy azt csupán a Horthy-korszakból örökölt nyelvi beidegződéssel magyarázhatjuk, hogy a numerus clausus faji paragrafusát a történetírás még mindig valamiféle önálló, a húszas évekre korlátozódó intézkedésnek tekinti. A történész viszont azt az álláspontot képviseli, hogy a numerus clausust az egymást követő zsidótörvények sorában az „első zsidótörvény” elnevezéssel kellene illetni.