Auschwitzról készít animációs filmet az Oscar-díjas rendező

Michel Hazanavicius nem akarta, hogy statiszták álljanak a koncentrációs tábor díszleteiben, ezért döntött az animáció mellett.

A litván zsidó származású francia rendelkező, Michel Hazanavicius még 2012-ben kapta meg a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat a The Artist – A némafilmes című filmért. A rendező nemrég a Magyar Narancsnak adott interjút, amelyben többek között arról is beszélt, hogy a következő munkája egy Auschwitzról szóló animációs film lesz.

Michel Hazanavicius

Hazanavicius elmondta, hogy a filmet Jean-Claude Grumberg francia író egyik kisregénye alapján készíti. Azért választotta az animációt, mert nem akarta, hogy statiszták álljanak a koncentrációs tábor díszleteiben. 

„Az én generációmnak ez szent téma” 

– jelentette ki a rendező, aki arról is mesélt a Narancsnak, hogy a szülei és a nagyszülei még átélték a holokausztot. A nagyszülei Dél-Franciaországban bujkáltak, apja és anyja szintén bujkált, így vészelték át a vészkorszakot.

Hazanavicius szerint a mai napig maradt még mit kibeszélni. Elmondta, hogy Franciaországban sokak szemét felnyitotta a Holocaust című tévésorozat, ami ugyan nem volt valami jó film, mégis sokan így szembesültek ezzel a korszakkal. Hiába összehasonlíthatatlan például Claude Lanzmann monumentális dokumentumfilmjével, a Soával, ennek a tévéfilmnek sikerült nagyobb tömegeket megszólítania.

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.6 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »