Antiszemita kijelentése miatt ítéltek el egy francia humoristát

Egy francia bíróság 10 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte Dieudonné francia humoristát, amiért egy 2017-es szkeccsében „krakkói pizsamásoknak” nevezte az auschwitzi haláltáborba deportáltakat.

A saját otthonában 2017. június 17-én rögzített felvételen elhangzottakat a közép-franciaországi Chartres bírósága sértőnek minősítette a holokauszt zsidó áldozataival szemben. A bíróság mellékbüntetésként arra is kötelezte a humoristát, hogy nyolc ezer eurós kártérítést fizessen két, antiszemitizmus ellen küzdő egyesületnek, amelyek a per felperesei voltak.

Dieudonné

Június 22-i meghallgatásán Dieudonné „sértőnek, sőt obszcénnek” nevezte, hogy azért idézték be a bíróságra, hogy a szkeccseiről beszéljen. Ügyvédje, Isabelle Coutant-Peyre pedig arra hivatkozva vitatta az eljárás jogosságát, hogy a jelenetet nem nyilvános helyen, hanem egy magánlakásban adta elő Dieudonné. A védő az elhangzott szavakat is vitatta.

A kameruni fekete bőrű apától és breton anyától született 54 éves Dieudonné M’bala M’bala az 1990-es években antirasszista humorista volt, népszerű szkeccseket írt, amelyeket a gimnáziumban megismert barátjával, a zsidó Elie Seimounnal adott elő.

A duó szétválását követően vált az anticionizmus harcos aktivistájává, 2010 óta a francia média, politológusok és politikusok antiszemita figuraként tartják számon. Tucatnyi elítélő bírósági végzés született ellene antiszemita gyűlöletbeszéd címén, de a több tízezer euróra rúgó büntetéseket nem fizette be, így már adócsalás miatt is eljárás indult ellene, augusztusban pedig a közösségi oldalakon minden hivatalos oldalát és fiókját letiltották.

Durva zsidó viccei miatt börtönbe kerül a francia humorista

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.21 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »