Virtuális Judafest – Az internetre költözik a zsidó közösség legnagyobb fesztiválja

A mai nap induló 13. Judafest a járvány miatt idén a megszokottól eltérő módon kerül megrendezésre. Utcabál és hömpölygő embertömeg helyett most leginkább a képernyők előtt élvezhetjük a programokat.

A JCC Budapest – Bálint Ház szervezésében idén 13. alkalommal megrendezett Judafest a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt az online térbe költözni. Így is számos izgalmasnak ígérkező programmal jelentkezik a zsidó közösség legnagyobb fesztiválja.

Judafest 2018-ban (Fotó: Facebook/Judafest)

 „Nem lesz nagy utcabál, ahol a hömpölygő embertömegben szemezgethetünk a zsidó kulturális és közösségi események közt, találkozva barátainkkal, ismerősökkel, egymással. Nem szervezhetünk nagy koncerteket, kóstolókat, gyerekprogramokat. Mindezt azért nem tehetjük, mert fontosabbnak érezzük szűkebb és tágabb közösségünk, és az érdeklődők egészségét és biztonságát, mint bármi más szempontot” – írja köszöntőjében Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója.

Az idei virtuális Judafest keretében 37 program kerül megrendezésre 25 partnerrel együttműködve 4 napon keresztül. A fesztiválon zenei, irodalmi, gasztronómiai, vallási, intellektuális és beszélgetős, valamit egyéb kulturális és közösségi programok között lehet válogatni. Sőt, anélkül, hogy másokkal közelről érintkeznénk, még gyerekprogramon is részt vehetünk állomásos játékon, vagy felnőtt programon városi séta keretei közt.

A 13. Judafest szeptember 10. és szeptember 13. között kerül megrendezésre. A részletes program ide kattintva érhető el: https://www.judafest.org/program

Még több Kibic

Eurovízió-győztes izraeli dallal érkezik az HBO sikersorozatának következő évada

2025.02.18.18 óra ago
Mint kiderült, a Távol-Keleten nagy népszerűségnek örvend az 1978-ban az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő A-Ba-Ni-Bi című dal.

Négy díjat is kapott a holokauszt-túlélő magyar építész történetét elmesélő film a BAFTA-gálán

2025.02.17.2 nap ago
A Brutalista mellett egy másik zsidó témájú film is elismerést kapott a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia díjkiosztóján.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »