Kirúgta Róna Tamás főrabbit a Mazsihisz

A Mazsihisz vezetősége úgy döntött, hogy Róna Tamás főrabbi, a Rabbitestület elnöke munkaviszonyát felmondással megszünteti. Róna szerint egy koncepciós ügy van elbocsátása hátterében.

 A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének többségi döntése nyomán Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója Róna Tamás munkaviszonyát 2020. szeptember 9-vel felmondással megszüntette és a főrabbit felmentette a munkavégzés alól, áll a szervezet közleményében.

Róna Tamás főrabbi (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

A közlemény szerint a döntés előzménye az volt, hogy „a Mazsihisz vezetésének bizalma először 2019-ben ingott meg dr. Róna Tamás iránt, amikor az ügyében összehívott, öttagú Bét Din (rabbikból álló zsidó vallási bíróság) elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette rabbihoz méltatlan vallási szabályszegések miatt. További bizalomvesztéshez vezetett az is, hogy a közelmúltban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) egy belső vizsgálat megállapította, hogy dr. Róna Tamás diplomamunkája szinte teljes egészében jelöletlen idézetekből áll, azaz a plágium megkérdőjelezhetetlen.”

Az elbocsátás indokának pedig a következőt jelölték meg: „Róna Tamás az elmúlt hetekben nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő és hazug állításokat tett a Mazsihisz munkájával és vezetésével kapcsolatban”.

A közlemény szerint „a Szövetség nem kifogásolja, ha valaki él a szabad véleménynyilvánítás jogával, de belső párbeszéd helyett a Munka törvénykönyvébe ütköző módon lejárató kampányt folytatni a zsidó felekezet vezetése, saját munkáltatója ellen, és megalapozatlan, igaztalan állítás tömegével rombolni a Mazsihisz társadalmi elfogadottságát, elfogadhatatlan”.

A Mazsihisz jogi lépéseket tervez az elmúlt hetek támadásai miatt

„A történteket követően Heisler András, a Mazsihisz elnöke kezdeményezte, hogy a szövetség világi vezetése és a főrabbik egy online tanácskozás keretében jövő hét elején tekintsék át az elmúlt hetek fejleményeit és jelöljék ki azt az utat, mely segítheti a belső egység visszaállítását, a Szövetség függetlenségének megtartását” – zárul a közlemény.

„A Mazsihisz világi vezetése hozott egy olyan döntést, amely példa nélküli és ellentmond a zsidó vallás legalapvetőbb törvényeinek” – kommentálta elbocsátását Róna Tamás a Magyar Nemzetnek. A főrabbi szerint egy „koncepciós ügyről” van szó, és „ki fog derülni az igazság”. 

Róna Tamás a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy bár nincs már a Mazsihisz alkalmazásában, ennek  ellenére a rabbikar teljes mértékben kiáll mellette, és ebben a helyzetben is a Rabbitestület elnökeként látja el szolgálatait.

Kapcsolódó cikkek

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.1 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.2 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.4 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »