Betiltanák a kóser hús exportját Lengyelországban

Lengyelország kormányzó pártja egy olyan törvényjavaslatot visz a parlament elé, amely szerint kizárólag az országban élők számára lesz engedélyezett a kóser és a halal vágás.

A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt egy állatjóléti törvényjavaslatot tervez benyújtani a parlament elé. Ebben többek között arról van szó, hogy a jövőben nem engedélyeznék az állatok kóser és halal vágását exportra.

2013-ben egyszer már betiltották az olyan vágást, amiben előzőleg nem kábítják el az állatokat. Egy évvel később azonban az Alkotmánybíróság elkaszálta a törvényt arra hivatkozva, hogy ez sérti a lengyelországi vallási kisebbségek jogait, ezért alkotmányellenes.

A mostani javaslatban ezért csak a kóser és halal rituálék szerint levágott állatok exportját tiltanák meg. A helyi zsidó és muszlimok számára a továbbiakban is engedélyezett maradna a kábítás nélküli vágás.

Ez azonban súlyos csapást jelentene az egész iparágra. Lengyelország ugyanis komoly kóser és halal hús exportálónak számít. 2017-ben például 50 ezer tonna kóser és halal húst vittek ki az országból, a legtöbbet Izraelbe (11 700 tonna) és Törökországba (16 100 tonna).

(JTA)

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.45 perc ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.2 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.3 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »