A dánok betiltanák a vallási okokból történő körülmetélést

Hamarosan a parlament elé kerül a tiltó tervezet.


Henri Goldstein, dán zsidó közösség elnöke szerint ez a törvény a legszörnyűbb fenyegetés a második világháború óta az országban élő zsidó lakosságra nézve, akik az ősi hagyományoknak megfelelően körülmetélik a fiú gyermekeket a születésük utáni nyolcadik napon.

A törvénytervezetet Simon Emil Ammitzboll-Bille, korábbi belügyminiszter és a baloldali Előre párt vezetője nyújtja be.

„Nem hinném, hogy kisfiúk megcsonkítása törvényes lenne csak azért, mert egy régi vallásos rituálé ezt követeli meg”, írta Ammitzboll-Bille a Facebook-on. „Ez az én személyes meggyőződésem, ugyanis ez az eljárás az egyén személyes határainak megsértését jelenti. Mindenkinek saját magának kell döntenie arról, hogy szeretné-e körülmetéltetni magmát. Ezért támogatom azt a javaslatot, hogy a nem-egészségügyi okokból történő körülmetélésnél legyen 18 év a korhatár.”

A zsidó, muszlim és még a keresztény vallás, valamint más kisebb csoportok is a vallásszabadság gyakorlásának alapkövét látják a kisfiúk körülmetélésének kérdésében. Eddig már volt több kísérlet is arra, hogy betiltsák ezt az eljárást Európában. A liberálisok az egyéni szabadságjogokkal szoktak érvelni, míg a jobboldaliak a helyi kultúra védelmét hozzák fel ellenérvéként.

Jitzi Loewenthal rabbi, a dán haszid mozgalom képviselője azt mondta a JTA ügynökségnek, hogy a törvény benyújtása önmagában még jelenti azt, hogy meg is fogják szavazni, „de megvan a kockázata annak, hogy átmegy a javaslat, úgyhogy a helyzet elég súlyos.”

2018-ban Izlandon akarták betiltani a körülmetélést, de végül a nemzetközi felháborodás miatt elálltak a törvény bevezetésétől. Pillanatnyilag még Európa minden országában legális a körülmetélés.

Még több Kibic

Meghalt Kinszki Judit

2025.11.15.1 nap ago
„Fantasztikus mesélő volt, és csodálatos pedagógus. Történeteivel nemcsak tanított, de hidakat épített generációk között” – írja búcsúztatójában a 91 évesen elhunyt holokauszt-túlélőről a Centropa Alapítvány.

Gal Gadot lesz a zsidó Nobel következő díjazottja

2025.11.12.4 nap ago
Az indoklás szerint az izraeli színésznő a túszok és Izrael melletti kiállásával érdemelte ki a Genezis-díjat. Gadot az elismeréssel járó egymillió dollárt olyan szervezeteknek ajánlja fel, amelyek segítenek Izraelnek a gyógyulásban.

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.6 nap ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »