Kannabisz-eső hullott Tel-Avivra

A város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek kábítószeres rakományát kora délután egy drón.
Több mint száz – kétgrammos – adag marihuánát szórt szét, s a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, amely odarepült.

Számos járókelő eredeti úti célját feladva a csomagok gyűjtésébe kezdett, mások a környező kávéházak teraszairól gyűjtögették a csomagokat, többen pedig a kocsijukból kiszállva próbáltak néhány adagot szerezni.

A rendfenntartók őrizetbe vettek két, a harmincas éveiben járó férfit, akiket a repülőszerkezet irányításával gyanúsítanak. „A kábítószergyanús anyag terjesztése igen veszélyes, és ennek megfelelően fogják kihallgatni az elkövetőket” – közölte a rendőrség.

A Zöld drón nevű, kannabiszterjesztéssel foglalkozó internetes csoportban röviddel a történtek előtt már jelezték, hogy hamarosan pilóta nélküli repülógépről szórnak le csomagokat.

A csoport közleménye szerint hetente fognak egy kiló kannabiszt „égnek ereszteni” kétgrammos csomagokban Izrael különböző pontjain, hogy ezzel hirdessék új, „kannabiszeső” nevű házhoz szállítási módszerüket, amellyel a koronavírus miatti esetleges vesztegzárra is felkészülnek.

Izraelben jelenleg törvénytelennek számít a könnyű drogok, a kannabisz fogyasztása, terjesztése és termelése, de az utóbbi években a fogyasztást részlegesen kiemelték a büntetendő cselekmények közül, ami azt jelenti, hogy 15 gramm birtoklásáig és otthoni, nem nyilvános fogyasztásáig a hatóságok nem hajtják végre a törvényt. A kannabisz nyilvános használatán első és második alkalommal tetten ért polgárokat nem lehet letartóztatni, ha nincsenek korábbi nyilvántartások kannabiszhasználatukról, bár pénzbírsággal számolhatnak. A terjesztés és a termelés továbbra is a törvényben meghatározott módon büntetendő cselekmény.

Még több Kibic

25 648 hősi halottjára emlékezik ma Izrael

2026.04.21. 2 nap ago
Az elmúlt egy évben az izraeli biztonsági erők 174 tagja vesztette életét szolgálat közben.

Tíznapos tűzszünet vette kezdetét Izrael és a Hezbollah között

2026.04.17. 6 nap ago
Az izraeli haderő – párhuzamosan az Irán elleni műveletekkel – hetek óta folytat intenzív katonai akciót Dél-Libanonban az Irán által támogatott Hezbollah iszlamista terrorszervezet ellen.

Az izraeli államfő és a külügyminiszter is gratulált Magyar Péternek

2026.04.13. 1 hét ago
Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »