A tiltás ellenére játszották le Leonard Cohen legnagyobb slágerét a Republikánusok kongresszusán

A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNB) a Hallelujah-t játszotta le a kongresszusuk utolsó estéjén, holott ehhez Cohen-jogok tulajdonosa nem járult hozzá.

„Meg vagyunk döbbenve, hogy az RNB ilyesmit tett a kifejezett tiltás ellenére, és meglehetősen átpolitizálva használta fel Cohen egyik legfontosabb dalát”, mondta a jogokat kezelő ügyvéd, Michelle Rice, és közölte, meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket az ügyben, írja a jta.org.

A híres zsidó énekes és zenész 82 évesen, egy nappal azelőtt halt meg, hogy Trump-ot 2016-ban megválasztották.

Az ügyvéd nyilatkozata egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy a Hallelujah című dalt hatalmas tűzijáték közepette lejátszották Washingtonban közvetlenül azután, hogy Donald Trump elnök elmondta a beszédét és elfogadta, hogy republikánus jelöltként újrainduljon a választásokon.

Hallelujah At The Whitehouse! TRUMP 2020.

End OF THE RNC 2020 TRUMP REPUBLICAN NATIONAL CONVENTION

Brian Monaco, a dal jogait birtokló Sony/ATV Music Publishing elnöke is elmondta, hogy a visszautasították a republikánusoknak a dal lejátszására irányuló kérését.

Számos művész és zenekar – The Rolling Stones, Neil Young, Tom Petty, Rihanna, Elton John, Adele és a Queen – jelezte még a Trump-stábnak, hogy nem szeretnék, ha zenéjüket használnák a kampány során.

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »