Botrányt csináltak az izraeli ortodoxok, akik nem zarándokolhattak Ukrajnába

Az ultraortodoxok a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette politikai tömb elhagyásával fenyegetőznek Izraelben, mert az ország koronavírus-felelőse a járvány megfékezése érdekében azt kérte, hogy tartsák távol őket Ukrajnától a zsidó újévkor hagyományos umani zarándoklat idején.

Péntek éjfélkor lépett csak életbe az ukrajnai kormány döntése a külföldiek távol tartásáról, de az Uman városba tartó izraeli ultraortodox zarándokokat egy ukrán repülőtéren már csütörtökön feltartóztatták több mint 17 órára. Csak Benjámin Netanjahu kormányfő személyes közbelépése után engedték be őket az országba.

A zsidó újévkor az utóbbi években több tízezres ultraortodox tömeg kereste fel Umanban a breszlavi hászid mozgalom megalapítójának, az 1772-től 1810-ig élt Nachman rabbinak, a legendás Baal-Sém Tov rabbi dédunokájának a sírhelyét.

A zsidó újév, a rós hasána idén szeptember 18-án este kezdődik, és izraeli sajtójelentések szerint már a zárlat szerdai bejelentése előtt mintegy kétezer vallásos zarándok érkezett a megünneplésére Umanba, ahol egész iparág épült ki az ultraortodoxok ősz eleji fogadására és vendéglátására.

Jewish pilgrims celebrate Rosh Hashanah in Uman

Uploaded by Kyiv Post on 2019-10-02.

Ebben az időszakban charterjáratokból valóságos légihíd szokott működni Tel-Aviv és Ukrajna között, de a koronavírus-járvány elleni fellépést vezető Roni Gamzu professzor harcot hirdetett az idei zarándoklat ellen, mert attól tart, hogy a több tízezres zsúfolt tömeg körében könnyen elterjed a fertőzés, amit utána bevinnének Izraelbe, ahol eleve az ultraortodoxok és az arabok körében magas a vírushordozók aránya.

Az egyik izraeli tévé beszámolója szerint a már Umanban tartózkodó ultraortodoxok nem viselnek maszkokat, nem törekednek a nyílt helyeken, a szabad levegőn tartózkodásra, és nem tartják be az előírt távolságokat a zárt terekben sem.

Roni Gamzu levélben kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a vallásos tömeg távol tartására, és az ukrán kormány részben ennek hatására be is jelentette a határok lezárását péntek éjféltől az idegenek előtt.

Gamzu levele hatalmas felháborodást váltott ki a vallásosok körében. Azzal fenyegették meg Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy nem fogják támogatni a következő választásokon, mire ő elhatárolódott a koronavírus-felelős lépésétől, aki később elnézést is kért leveléért.

Csütörtökön Jákov Licman, az ultraortodox Egyesült Tórapárt vezetője, építési és lakásügyi miniszter lemondásra szólította fel Gamzut, mert szerinte azt állította, hogy a zsidók betegségeket fognak behurcolni Ukrajnába.

Gamzu egyelőre az egyre csekélyebb kormányzati támogatás ellenére sem tervezi, hogy visszavonul.

A mintegy kilencmilliós Izraelben sajtójelentések szerint négyszer nagyobb jelenleg a fertőzöttek aránya, mint Ukrajnában. Eddig 110 403 embert fertőzött meg igazoltan a koronavírus, jelenleg 21 793 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. Csütörtökön 1942 új vírushordozót találtak, és általában napi 1600-1700 új esetet diagnosztizáltak az elmúlt hetekben. Jelenleg 846-an fekszenek a koronavírus okozta betegség miatt kórházban, közülük 409-en súlyos betegnek minősülnek, 115 embert lélegeztetőgépen tartanak. A járvány kitörése óta 884-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben.

 

Még több Kibic

Hanukarácsony és a vegyes házasságban élők dilemmája

2024.12.25.2 hónap ago
A JTA cikke amerikai példákon mutatja be, hogyan birkóznak a zsidó-keresztény vegyes házasságban élő párok azzal a dilemmával, amit a hanuka és a karácsony egybeesése jelent a számukra. Történeteikből és egy rabbi tanácsából talán a hazai vegyes házasságban élők is inspirációt nyerhetnek.

Miért helytelen zsidó karácsonynak nevezni a hanukát?

2024.12.25.2 hónap ago
A hanuka a zsidóságnak nem a legnagyobb, hanem a nem zsidók által legnagyobbnak hitt ünnepe; a zsidóság régen nem hanukai gyertyákat, hanem mécseseket gyújtott, mert nagyon keveseknek volt pénze kóser méhviaszgyertyára; a budapesti Zsidó Múzeumban őrzött hanukai gyertyatartók jelentős része tönkremenne, ha tényleg gyertyát gyújtanának benne – ilyen és ehhez hasonló érdekességekről beszélt sajtótájékoztatóján Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Budapest különböző pontjain érné el a zsidókat az EMIH új micvamobilja

2024.10.01.5 hónap ago
A járművet naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lehet megtalálni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »