Épségben megúszta a robbanást Bejrút egyetlen zsinagógája

Ez a kép Bejrút egyetlen zsinagógájáról készült, és ha minden igaz, akkor csak kisebb károk keletkeztek a 95 éves épületen a városban történt robbantás során.

A Magen Abrahám zsinagógát bemutató képet múlt hét csütörtökön tette közzé a Facebook-on egy Libanoni Zsidó Közösségi Tanács nevű csoport. Azonban Libanonban nincs szervezett zsidó közösség a jta.org szerint, és csak nagyon kevés zsidó él itt.

A bejrúti kikötő raktárépületében kedd délután 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, amit évekkel ezelőtt foglaltak le a libanoni vámhatóságok egy hajóról. A szörnyű katasztrófában 157-en meghaltak, ötezernél is többen megsebesültek, rengeteg épület súlyosan megsérült, több mint háromszázezren otthon nélkül maradtak.

A zsinagógáról készült fotón egy kis törmelék és por látható a földön, de a falak nem repedtek meg, és úgy tűnik, az ablakok is épek maradtak.

A robbanás a zsinagógától 1,6 kilométerre történt múlt hét kedden. Az első hírek arról szóltak, hogy a zsinagóga is súlyosan megrongálódott, sőt volt, aki szerint teljesen elpusztult.

korábbi fotó a zsinagógáról

A zsinagógát tavaly nyitották meg ismét több évig tartó felújítási munkálatok után.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.5 nap ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.6 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.7 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »