Szabó István retusált filmjeiből készült válogatást adott ki a Nemzeti Filmintézet
Az Oscar-díjas Szabó István saját válogatása az a hat mozifilm, amelyeket teljeskörűen restaurálva, extra tartalmakkal adott ki díszdobozos DVD kiadványban a Nemzeti Filmintézet.
Az Apa, a Bizalom, a Mephisto, a Redl ezredes, a Hanussen és a Szembesítés című filmeket tartalmazó Szabó István – rendezői válogatás című kiadvány július végétől kapható.
Szabót világszerte ismertté tették trilógiaként emlegetett első filmjei. Az Álmodozások kora (1964), az Apa (1966) és a Szerelmesfilm (1970) hármasból kiemelkedett az Apa, amely újszerű, vallomásos filmnyelven idézte meg apátlan nemzedéke múltját, létélményét.
Az ezeket követő álomszerűbb filmek után látványos változást jelentett pályáján a Bánsági Ildikó és Andorai Péter főszereplésével forgatott Bizalom (1979), amely a Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert és Oscar-díjra is jelölték.
A Mephisto (1981), a Redl ezredes (1984) és a Hanussen (1988) című filmekben Szabó a történelem és megfelelni vágyó értelmiségi karakter témáit közép-európai léptékben vizsgálta. Mindhárom filmet Oscar-díjra jelölték, amelyet a Mephisto el is nyert 1982-ben. A három film számos rangos magyar és nemzetközi díjat kapott.
A Harvey Keitel és Stellan Skarsgard főszereplésével készült Szembesítés a 20. századi „mephistók” háború utáni történetét folytatja Wilhelm Furtwangler német karmester sorsának megidézésével.
Szabó István DVD – Rendezői válogatás
Szabó István életművének világklasszis alkotásai az NFI díszdobozos DVD kiadványában Apa, Bizalom, Mephisto, Redl ezredes, Hanussen és Szembesítés – Az Oscar-díjas Szabó István saját válogatása a hat mozifilm, mely a Nemzeti Filmintézet (NFI) kiadásában teljeskörűen restaurálva, extra tartalmakkal jelenik meg díszdobozban. „Rendezéstechnikai és történetmesélési szempontból a Redl ezredes-t tekintem a legjobb filmemnek, de szívemhez a legközelebb az Apa áll.”
Az extralemezen a rendező szerzői kisfilmjei mellett korabeli werkfilm-részletek, interjúk és híradótudósítások láthatók a filmek keletkezési körülményeiről.
A Nemzeti Filmintézet hosszútávú Filmdigitalizációs és Restaurálási Programjában 2018-ban készült el a Szabó István életmű teljeskörű felújítása a Filmarchívum, a Filmlabor, a Focus Fox Stúdió és a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) együttműködésében a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, mintegy 35 szakember részvételével. A munkálatok Szabó István felügyeletével, Koltai Lajos, Sára Sándor és Sára Balázs operatőrök közreműködésével valósultak meg a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum szakembereinek vezetésével.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
