Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy egykori SS lágerőrt

Egy német bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 93 éves korábbi SS őrt, aki egy koncentrációs táborban több ezer zsidó meggyilkolásában segédkezett.

A most elítélt Bruno Dey az SS kötelékében lágerőrként szolgált a lengyelországi Stutthof koncentrációs táborban 1944 augusztusa és 1945 áprilisa között. A vád szerint az akkor 17-18 éves Dey részt vett 5232 ember meggyilkolásában.

Bruno Dey a bíróságon

Az egykori lágerőr azt ugyan elismerte, hogy ott volt a koncentrációs táborban, de tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságokban. Dey bocsánatot kért a bíróságon minden olyan embertől, illetve hozzátartozóiktól, aki átélte „ezt a pokoli őrültséget”.

Az ügyben eljáró hamburgi bíróság ennek ellenére bűnösnek találta Deyt, akit két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, írja a 444 a Reuters tudósítására hivatkozva. A lap megjegyzi, hogy mivel a II. világháború idején Dey csak 17-18 éves volt, még most is az ifjúsági büntetési irányelvek vonatkoznak rá.

93 éves korában áll bíróság elé egy náci haláltábor őre

A Gdansk közelében található Stutthof koncentrációs táborban a nácik mindegy 65 ezer embert, köztük sok zsidót gyilkoltak meg. A vádat képviselő ügyészek szerint a legtöbb embert vagy tarkón lőtték vagy elgázosították.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.18 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »