Beyoncé imádja a színes ruhákat, de újra és újra visszatér a kék-fehérhez. A pop hercegnőjének új filmje jön a Disney+ csatornánál Black is King, vagyis a Fekete a király címmel, amelyben az izraeli ruhatervező Alon Livne esküvői ruháját viseli.
Az új filmben Beyoncé egyfajta vizuális utazásra hívja a nézőket, melynek során újraértelmezi az Oroszlánkirály tanulságait a mai fiatalok számára és bemutatja, milyen sikereket értek el a feketék a történelem során. A történet egy fiatal király transzcendentális utazását meséli el, a megcsalatástól, a szerelmen át az önmagára találásig.
Beyoncé egy Istagram posztban is nyilatkozott a filmről, amelyben azt írja, hogy ez a munka nagyon fontos volt a számára. „Az elmúlt évben éjjel-nappal forgattam, kutattam és vágtam. Mindent megpróbáltam beleadni, és most ezt átadom nektek”, mondta, majd hozzátette, hogy a film a feketék csodálatos eredetét meséli el. „Sosem gondoltam volna, hogy az a rengeteg munka, amelyet a film elkészítésébe tettünk egy évvel később valami nagyobb társadalmi ügy szolgálatába is állhat majd. A 2020-as események még aktuálisabbá tették a film üzenetét”, írta.
Beyoncé az előzetesben egy fehér menyasszonyi ruhában jelenik meg, amely Livne munkája. A tervező alkotásait már korábban is viselte az énekesnő. Ilyen volt például az a vörös ruha, amelyet a Mrs. Carter világturnén hordott 2013-ban, írja a Jpost.
De nem Livne az egyetlen izraeli tervező, akivel Beyoncé dolgozik. 2018-ban a Shahar Avnet által tervezett testszínű ruhakölteményt viselte Londonban a férje, Jay-Z oldalán.
Inbal Dror is számos ruhát készített a számára, valamint Galia Lahav tervezte azt az esküvői ruhát, amelyben Beyoncé és Jay-Z megújították egymásnak tett hűségi fogadalmukat.
A Black is King-et július 31-én kezdi sugározni a Disney+ csatorna.
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen. Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!