Megnyílt a Heller Ágnesről elnevezett emlékpark Balatonfüreden

Hozzátartozók, barátok, tisztelők, közéleti személyiségek, valamint több nagykövet is részt vett vasárnap délelőtt a balatonfüredi zsidó temetőben rendezett megemlékezésen.

Az egy éve elhunyt Heller Ágnes filozófusra, a Balaton és a város szerelmesére emlékeztek a balatonfüredi zsidó temetőben, olvasható a Zsidó Kiválóságok Háza Facebook-oldalán. Az évforduló alkalomból egy emlékkövet állítottak magánkezdeményezésből.

Olti Ferenc, a kezdeményezés szervezője beszédében arra elékezett hogy a temetőben látható sziklán, ami a Tamás-hegyi murvabányából származik, sokszor ültek Heller Ágnessel hosszan beszélgetve az életről és a nagy kérdésekről. Arról is beszélt, hogy Heller Ágnes megkerülhetetlen volt az etika, az esztétika, a történet és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdéseit illetően minden fontos szakmai körben. 

A rendezvényen bejátszottak egy Heller Ágnessel 2006-ban készített interjút, amiben arról beszélt, számára milyen sokat jelent a Balaton és Balatonfüred.

Heller Ágnesről neveznek el emlékparkot Balatonfüreden

Pascale Andréani, a Francia Köztársaság nagykövete Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szavait tolmácsolta, illetve a filozófussal kapcsolatos személyes élményeiről beszélt. Johannes Haindl, a Németország nagykövete pedig azt hangsúlyozta, hogy a kompromisszummentes, intellektuális őszinteség emelte ki Heller Ágnest, ami a gondolkodásmódját egészen különleges módon autentikussá és hitelessé tette. 

Izrael Állam nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman emlékbeszédében idézte Heller Ágnes szavait, ami szerint a szabadság felelősséggel jár, nem csak magunkért, családunkért, környezetünkért, hanem felelősségteljesnek kell lennünk az emberiségért is. Hozzátette, hogy erősben hit abban, a szabadság nem csak az egyéni, hanem mindenkinek jár.

Még több Kibic

Szavazz Te is a Cionista Világkongresszus magyar delegáltjaira!

2025.05.22.1 nap ago
A 2025-ös választás remek lehetőség arra, hogy felemelő és egységbe kovácsoló erőként szolgáljon a zsidó közösségek különböző hangjai és csoportjai számára.

Gasztronómia, koncertek és sok gyereknapi program várja a látogatókat az Izrael 77 családi és kulturális fesztiválon

2025.05.21.2 nap ago
Május 25-én, vasárnap újra Izrael Nap a Szent István parkban a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 30 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen, gasztronómia, hazai és izraeli kulturális programok és sok zene várják a látogatókat 0-120 éves korig.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.3 nap ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »